Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017


	Udvardy Frigyes A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017

kronológiák

» kisebbségtörténeti kronológia


1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
intézménymutató	a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z
névmutató	a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helymutató	a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

keresés

szűkítés

találatszám: 29 találat

lapozás: 1-29

| észrevételeim vannak

| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm

Névmutató: Simon György

2001. július 3.

Csángóföldről - Klézséről és környékéről - jött, anyanyelvét alig vagy egyáltalán nem beszélő 37 csángó kisiskolás kéthetes anyanyelvi képzésben és hitépítésben részesül az erdőcsinádi Harangvirág nevezetű, nyolcadik alkalommal megrendezett szórvány- anyanyelvi táborozáson. A gyerekek oktatását végző csapat munkájában részt vesz Kilyén Ilka színművésznő, Simon György marosvásárhelyi magyar szakos tanár, dr. Hermann János Kolozsvárról és Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános. A gyermekek ellátását környékbeli vállalkozók fedezték. A szervezők a csángó gyermekek nyaraltatására még februárban pályázatot nyújtottak be az Illyés Közalapítványhoz, ám válasz még júliusban sem érkezett. - A rendszerváltás óta Maros megyében 1050 csángó gyermek töltött hosszabb-rövidebb időt, anyanyelvi-vallási-zenei oktatásban részesülve. /(lokodi): Harangvirág anyanyelvi tábor. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 3./

2002. május 17.

Lovász Noémi, a Képzőművészeti Egyetem V. éves hallgatója Kolozsváron megnyílt egyéni tárlatával berobbant Kolozsvár művészeti életébe. A lírai absztrakció megannyi fokozatán átszűrt munkái a látvány erejével hatnak. A kiállított munkákat Simon Györgyi grafikusművész, az egyetem tanára méltatta. /(németh): Megnyílt Lovász Noémi egyéni tárlata. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./

2002. szeptember 4.

Báró Bánffy Elek és neje, Györfi Mária grófnő emléktábláját leplezték le Szilágybagoson szeptember elsején, az első ízben megrendezett falunapokon. A Bagosi Bánffy Napok elnevezésű rendezvényt a helyi RMDSZ szervezet, a polgármesteri hivatal, a református és a baptista egyházak, valamint az RMDSZ tanácsosai szervezték meg kétnapos műsorral. A mintegy 800 éve létező Szilágybagos településnek alig 1200 lelket számoló magyarsága van, ugyancsak a fogyó népességű községekhez tartozik. Tavaly Lőrincz Lehel szobrászművész alkotásával monumentális emlékoszlopot emeltek a két világháború áldozatainak. A népes Bánffy-család története szorosan kapcsolódik a tájegységhez, többen viselték e családnevet, származtak belőlük erdélyi fejedelmek, püspökök, főispánok, kormányzók, történetírók, képviselők. A család történetét Simon György Bagoson tanító magyarszakos tanár írta meg és ismertette, különösen Bánffy Elek életét, aki 1867-ben iskolát építtetett, óvoda létesítését kezdeményezte. Leleplezték a templomfalra elhelyezett emléktáblát: "Örök hálával a szilágybagosi lakosok részéről báró Bánffy Elek és neje Györfi Mária grófnő emlékére, akik támogatták őseinket a templom építésében. 2002. szeptember 1." Párszáz tárgyi néprajzi darabból a falu múltbeli életére utaló kiállítást nyitottak meg. /Fejér László: Bagosi Bánffy Napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./

2002. október 2.

Napvilágot látott a Hepehupa /szilágysági művelődési folyóirat, Zilah/ harmadik száma. A kiadvány száznégy oldalas. A mostani szám középpontjában Wesselényi és Kossuth - a két történelmi személyiség - áll. Idén van Fadrusz két monumentális művének, a Mátyás- és a Wesselényi-szobor állításának a centenáriuma. Az Irodalom rovatban Fodor Sándor, Hajdú Attila, B. Simon György írásai, László László hangjáték-monodrámája, Kiss Lehel, B. Simon György és Kincses Anna versei találhatók. Gazdag a néprajzi, helytörténeti rész is. A Hepehupa főszerkesztője Fejér László. /B.D. [Bölöni Domokos]: Szilágysági Hepehupa. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 2./

2003. december 30.

Dec. 19-21. között szervezték Marosvásárhelyen az Irodalmi Kreativitás Verseny országos döntőjét. Az 1993-tól szervezett versenysorozatnak négy évvel ezelőtt váratlanul vége szakadt. A most felélesztett verseny megfelelt a korábbi színvonalnak. A versenynek a Bod Péter Diakóniai Központ adott otthont. Jakab Orsolya szervező közölte: A MAKOSZ (Magyar Középiskolások Országos Szövetsége) minden évben szervez irodalmi vetélkedőt. Simon György magyartanár, az egykori versenyek motorja sokat segített. Volt helyi, megyei szakasz, végül az országosat is sikerült megszervezni, és a díjak sem voltak szegényesek. A Lyra Kiadó, a Corvin Kiadó, a Dr. Bernády György Alapítvány, Szabó Péter költő és a Transindex állta a jutalmakat, a versenyt az Illyés Közalapítvány, a Communitas Alapítvány és a Maros-mezőségi Esperesi Hivatal támogatta. /Nagy Botond: Írni csak szabadon, szépen... = Népújság (Marosvásárhely), dec. 30./

2004. április 16.

Magyar és román költők találkozóját tartották meg Zilahon ápr. 14-én. Verseket olvastak fel a szilágysági Győrfi-Deák Erzsébet, B. Simon György, Kiss Lehel és a budapesti Hatházi Áron, illetve Daniel Stanca, Marcel Lucaciu, Viorel Tautan, Ion Pitoiu, Daniel Hoblea, Cristian Contras. A verseket magyarról románra és fordítva Győrfi-Deák Erzsébet fordította. A rendezvény meghívott vendége volt Kiss László, a Budapesten megjelenő Versmondó című folyóirat főszerkesztője és Popper Ferenc, a kiadó részéről, akik az 1992-ben alakult Magyar Versmondók Egyesülete tevékenységéről is beszámoltak. A művelődési központ tervében szerepel egy versantológia megjelentetése román, magyar és német nyelven. /Költők találkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 16./

2004. április 28.

Hagyományos helyszínén, a szovátai Teleki Oktatási Központban kapott helyet az irodalmi kreativitás verseny, vagy ahogy mindenki ismeri, az IKV. Simon György magyartanár, a régi- új IKV örökös résztvevője leszögezte, hogy a mostani verseny nem IKV-döntő, hanem előre beküldött pályázati művek elbírálása volt. Színvonalas volt a hét végén megtartott verseny. Újra volt Mikó-díj. Mikó András, az egykori tragikus sorsú, örök IKV-nyertes édesanyja eljött Szovátára, és átadta az egyik legnagyobb megtiszteltetésnek számító díjat. IKV-antológiát szeretnének kiadni, az országos döntők írásaival, a kezdetektől, 1993-tól mostanáig. /Nagy Botond: IKV, ezentúl együtt!? = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 28./

2004. július 28.

Több mint tíz éve szervezi és vezeti a csángó tábort és mezőségi szórványtábort Erdőcsinádon Lukácsy Szilamér református lelkipásztor és felesége, Anna. Idén a táborozók egy része Pusztináról érkezett, a többiek pedig mezőségiek illetve marosvásárhelyiek. A táborban Simon György marosvásárhelyi magyar szakos tanár kifejtette, Pusztinán sokkal jobban beszélnek magyarul, mint a klézsei, a Somoskáról vagy a máshonnan érkező gyerekek. Beérett az utóbbi években bevezetett fakultatív magyarórák (Bilibók Jenő tanár munkája) gyümölcse. Több pusztinai családból dolgoznak Magyarországon, sokan közülük idővel kitelepednek. /Járay F. Katalin: Csángó gyermekek Erdőcsinádon. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 28./

2005. február 18.

Hároméves a Hepehupa /Zilah/, a szilágysági művelődési folyóirat. Ez köszönhető többek között Major István nyomdatulajdonosnak, aki előteremtette az anyagiakat. Az eltelt három év alatt összesen 161 szerző sorakozott fel a Hepehupa számaiban. A munkatársak közül ki kell emelni László László, Fejér László és Hajdu Attila nevét, akik minden számban jelen voltak, de nem elhanyagolható Major Miklós, Lakóné Hegyi Éva és B. Simon György sem. /Kovács Kuruc János: Hároméves a Hepehupa. Felcseperedett a szilágysági művelődési folyóirat. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./

2005. szeptember 6.

Szeptember 3-4-én került sor Szilágybagoson az V. Bánffy Napokra a település első írásos említésének 800. évfordulója alkalmával. Az ünnepségen felavatták a Szilágynagyfalutól különvált Szilágybagos község polgármesteri hivatalát is. Népviseletbe öltözött fiatalok zenével, tánccal járták a falut, és hívogatták a lakosságot az ünnepségre. Bemutatták a B. Simon György által ez alkalomra összeállított falumonográfiát. Sportvetélkedőket is rendeztek. Az ökumenikus istentiszteleten a szilágybagosi és az új községhez tartozó szilágyborzási református és baptista gyülekezetek kórusai és zenekarai léptek fel. A résztvevők megkoszorúzták a templomkertben fekvő impozáns emlékművet, amelyet három éve emelt a falu a két világháborúban elesettek emlékére. Az ünnepségen részt vett és koszorút helyezett el Nagy Zsolt távközlési miniszter és Kónya László kolozsvári konzul is. Az avasújvárosi Bokréta, majd a zilahi Terbete néptáncegyüttes nyújtott ízelítőt a hagyományőrzésből, amelynek helyi művelője Birtalan József és a Csengettyűsök. /Józsa László: Bánffy Napok – immár ötödször. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./

2006. május 16.

A hét végén tartotta az EME Zilah és vidéke fiókszervezete immár szokásos évi ülésszakát. Szilágyság kutatása volt a központi téma. Ezúttal az iskola és a pedagógusok jelentették az előadások súlypontját. Bocskai István halálának négyszázadik évfordulója alkalmával dr. Egyed Ákos a fejedelemválasztásról értekezett. Kultúránk, történelmünk európai jelentőségét dr. Domhányi András tudományos kutató körvonalazta, majd következtek a helyi előadók. Lakóné Hegyi Éva tanulmányában vázolta a Szilágy megyei peregrinusok – külföldön tanult diákok – életét. A nagy tanár elődökre emlékezett Kovács Kuruc János, a méltatlanul elfeledett Borbély Sámuelre pedig Fejér László, a Hepehupa szerkesztője. Jojkits Attila és B. Simon György a szilágysomlyói illetve a szilágynagyfalui oktatás történetét vázolta. Végül Szabó István helyettes főtanfelügyelő a megye magyar oktatásának helyzetéről szolgáltatott adatokat. A magyar nyolcadikosok 82%-a tovább tanulhat a jelenlegi oktatási keretben. Záróbeszédében az EME elnöke, dr. Egyed Ákos igen színvonalasnak értékelte az ülésszakot. Szerinte példás a Szilágyság kutatása, kevés vidék dicsekedhet ennyi figyelemmel régiójának múltja és jelene iránt. Az ülésszak végén a zilahi fiókszervezet elnöke, dr. Bajusz István adjunktus köszöntötte dr. Egyed Ákost, aki nemrégen vette át a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől, Vizi E. Szilvesztertől az Arany János életműdíjat. A szilágysági fiókszervezet nevében átadták a Petri Mór-díjat azoknak, akik a legtöbbet tettek a Szilágyság történelmi és szellemi múltjának feltárásáért és közkinccsé tételéért. Lakóné Hegyi Éva nyugalmazott muzeológus és dr. Bajusz István adjunktus vehette át a Szilágyság-monográfia írójáról, Petri Mórról elnevezett díjat és az ezzel járó plakettet. /Józsa László: Fókuszban a Szilágyság kutatása. Tudományos ülésszak a zilahi EME fiókszervezeténél. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 16./

2008. április 12.

Elhunyt B. Simon György (1957–2008), aki búzásbesenyőiségét őrizte nevének egyik betűjében, verseiben mindvégig belső-erdélyiségét hangoztatta. A Szilágyságra költözve szilágysági lokálpatriótává lett, helytörténeti dolgozatait a Zilahon megjelenő Hepehupa, a szilágysági művelődési folyóirat közölte, melynek egyik lelkes szerkesztője volt. /Bölöni Domokos: Egy eltávozott barát emlékére. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 12./

2008. október 4.

Tizenhat évvel ezelőtt – mint köszöntőjében dr. Széman Péter, a Báthory István Alapítvány (BIA) elnöke Szilágysomlyón elmondta – a Báthory Napok időpontjául a város szülötte, az erdélyi fejedelem és lengyel király Báthory István születésnapját (1533. szept. 27-e) tekintették irányadónak. Az idei rendezvényen ünnepelhették, hogy a névadó fejedelem 475 évvel ezelőtt született. Az ez évi Báthory Napok orvostovábbképzővel kezdődtek, melyre tizenötödik alkalommal került sor, s amelyet tizenöt éve a BIA a Magyar Egészségügyi Társasággal (MET) közösen szervez. Dr. Széman Péter BIA elnök, MET alelnök, mint házigazda köszöntötte a hallgatóságot, majd dr. Süveges Ildikó professzor, a MET elnöke kifejtette, nagy öröm számára, hogy a 15 éves MET-tel együtt immár a XV. továbbképző jubileumát is együtt ünnepelhetik. Az előadások a hallgatóság megismerkedhetett a szemészeti szakág újításaival. Dr. Széman Péter elismerő oklevelet adott át néhány orvos kollegájának, akik tizenöt éven át segítették a továbbképző megszervezésében. Az orvostovábbképzővel párhuzamosan Zilahon dokumentációs kiállítás nyílt A szilágysomlyói vár és Báthory István – 475 év Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király születésétől címmel. Megtartották a hatodik néptánctalálkozót, amelyre ezúttal is több környékbeli településről érkeztek csoportok. Pedagógus-továbbképzőt is rendeztek. Megnyitották Hajdu Attila képzőművészeti tárlatát a szilágysomlyói EMKE Magyar Házban. Tízedszer adták át a szervezők a Szilágysági Magyarok díszokleveleket szilágysági vagy onnan elszármazott személyeknek. Az idei díjazottak: B. Simon György költő és publicista (post mortem), valamint Birtalan József karnagy, zeneszerző, prof. dr. docens Csillag István atomfizikus, Kása Zoltán matematikus, Nagy-Tóth Ferenc biológus és Szoboszlai Attila kémiatanár, Kémer község polgármestere. Ugyancsak ekkor került sor Az év leghűségesebb olvasója-díjak átadására. A Hepehupa /Zilah/ című szilágysági irodalmi-kulturális folyóiratot Fejér László főszerkesztő mutatta be. Az est fénypontja a Sebő együttes műsora volt, Sebő Ferenc vezetésével. Másnap, szeptember 28-án, vasárnap a testvérvárosok küldöttei fogadáson vettek részt a szilágysomlyói polgármesteri hivatalban, majd a római katolikus plébániatemplomban ökumenikus istentiszteleten. Ezt követően megkoszorúzták Báthory István mellszobrát. A Báthory Napok programsorozatát a Nyírbátori Ifjúsági Koncert Fúvószenekar műsora zárta, ők tizenötödik alkalommal jártak Szilágysomlyón. A koncert közben fellépett a szilágysomlyói Báthory István Általános Iskola Sárkányfog táncegyüttese. /Széman Emese Rózsa: Szilágysomlyó Néptánctalálkozóval ötvözött orvos- és pedagógus-továbbképző. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./

2008. december 31.

Szilágysomlyón a XVI. Báthory Napok /szeptember 26–28./ alkalmából köszöntőjében Széman Péter, a Báthory István Alapítvány elnöke elmondhatta, hogy a tizenhat év alatt az alapítvány végig tevékenyen működött. Az idei Báthory Napok az egynaposra bővült orvos továbbképzővel kezdődtek. Zilahon dokumentációs kiállítás nyílt A szilágysomlyói vár és Báthory István – 475 év Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király születésétől címmel. Az egyik rendezvényre, a hatodik néptánctalálkozóra több környékbeli településről érkeztek csoportok. Az EMKE Magyar Házban megnyílt Hajdu Attila képzőművészeti tárlata. Tízedszer adták át a szervezők a Szilágysági Magyarok díszokleveleket szilágysági vagy onnan elszármazott személyeknek. Az idei díjazottak: B. Simon György költő és publicista (post mortem), valamint Birtalan József karnagy, zeneszerző, Csillag István atomfizikus, Kása Zoltán matematikus, Nagy-Tóth Ferenc biológus, Szoboszlai Attila kémiatanár, Kémer község polgármestere. A zilahi Hepehupa című szilágysági irodalmi-kulturális folyóiratot Fejér László főszerkesztő mutatta be. Az est fénypontja a Sebő-együttes műsora volt, szilágysomlyói műsorukon főként megzenésített versekkel léptek fel. Vasárnap reggel, az utolós napon a testvérvárosok küldöttei és a meghívott vendégek fogadáson vettek részt a szilágysomlyói Polgármesteri Hivatalban, majd a római katolikus plébániatemplomban tartott ökumenikus istentisztelet szentelte meg a rendezvénysorozat utolsó napját. Ezt követően megkoszorúzták Báthory István mellszobrát. A Báthory Napok programsorozatát a Nyírbátori Ifjúsági Koncert Fúvószenekar műsora zárta, akik szintén kerek évfordulót ünnepeltek, tizenötödik alkalommal voltak Szilágysomlyón. Az orvostovábbképzőt Báthory István Alapítvány tizenöt éve a Magyar Egészségügyi Társasággal (MET) közösen szervezi. Az előadásokon a hallgatóság megismerkedhetett a szemészeti szakág újításaival. A pedagógus-továbbképzőt Egészséges életmód: népegészségügy – iskola-egészségügy, egészségügyi szervezés címmel tartották meg. /Széman Emese Rózsa: A XVI. Báthory Napok 2008. szeptember 26–28. = Művelődés (Kolozsvár), december/

2013. december 7.

Fél évszázad tollal, mikrofonnal
Születésnapi beszélgetés a 70 éves Nagy Miklós Kunddal
Marosvásárhely egyik csendes negyedében, kövesdombi lakásán kerestem fel Nagy Miklós Kund művészeti írót, egykori rádiószerkesztőt, lapszerkesztőt, aki ezúttal nem kérdező riporterként, hanem készségesen válaszoló alanyként állt rendelkezésemre. December 6-án töltötte 70. életévét.
– Erdély egyik legszebb és talán legpatinásabb városában, a gazdag történelmi múlttal rendelkező Nagyenyeden, az Őrhegy lábánál született, pontosan 70 évvel ezelőtt. Hogy emlékszik vissza gyermekkorára?
– Mint szép, gondtalan időszakra. Noha régóta tudom, hogy abban a korban ez nem volt magától értetődő, főleg számunkra nem, akiket "osztályellenség" kategóriába soroltak. Édesapám ügyvéd volt, olyan harcos értelmiségi, aki mindig nyíltan és határozottan kiállt a magyarság ügyeiért, az enyediek megbecsülték, olykor bűnhődött is miatta. Talán elég, ha példaként csak azt említem, hogy őt is elhurcolták a Tg. Jiu-i lágerbe. Ő volt az a dr. Nagy Miklós, akire később Kacsó Sándor és Vita Zsigmond is többször kitért visszaemlékező köteteiben. Az ötvenes években börtönben is volt magyarsága miatt. Köztudottan a legjobb jogászok közé tartozott, mégis hosszú időre megfosztották hivatása gyakorlásának a jogától. Ezt a család anyagilag is megsínylette, de igyekezett burkot vonni körénk, hogy ne érezzük a helyzetünkből adódó hátrányokat. Ebben a kollégium is segített. Kissé olyan volt, mint egy campus, körbebástyázott, védhetőnek vélt sziget az elrománosodó kisvárosban, nyilván mi, gyerekek kevésbé érzékelhettük, mint a tanáraink a hatalom részéről rá nehezedő nyomást. Iskolásként akkoriban az olvasás és a sport határozta meg az életemet. Tanítás után estig valamilyen labdajáték kötött le a tornakertben. Aztán vagy közben pedig a könyvek világába merítkeztem. Mindent elolvastam, amit csak lehetett. Nagy előny, ha az ember akkor élheti ki olvasószenvedélyét, amikor a szellemi dolgokra a legfogékonyabb.
– Kikre gondol vissza ma is szívesen, akik a Bethlen Gábor Kollégiumban nemcsak segítették, egyengették, hanem meg is határozták élete további alakulását? Milyen volt a Bethlen Kollégium szellemisége a múlt század 50-es, 60-as éveiben, kik voltak közös tanárok, akik korábban Sütő Andrást és Önt is tanították?
– Jó tanáraink voltak, többségük megőrizte és igyekezett továbbadni nagy hírű elődeik szellemiségét. Nem csak az idősebbek, mint Vita Zsigmond, aki Sütő Andrásnak is tanára volt, engem pedig már nyugdíjas helyettesítőként tanított, de a fiatalok is, például irodalomtanárom, a város kulturális életében ma is aktív szerepet vállaló Király László. Családunk különben hagyományosan kötődött a kollégiumhoz. Egyik anyai dédapám, dr. Fogarassy Albert egyiptológus két alkalommal is rektorprofesszorként vezette Bethlen Gábor ősi iskoláját. Másik ágon Székely Ferenc dédapám szintén kollégiumi tanár volt. Felmenőim több nemzedéke tanult itt. Édesapámnak Áprily Lajos volt az osztályfőnöke. Sokat mesélt róla. Bátyám négy évvel előttem érettségizett ugyanott. A Bethlen-szellem, a hűség, a kitartás, a ragaszkodás magyarságunkhoz, közösségünkhöz, ugyanakkor a mások iránti nyitottság szinte észrevétlenül belénk ivódott.
– Sohasem gondolt arra enyedi kollégistaként, hogy ha végez, ott volna a helye valamelyik kisvárosi vagy mezőségi iskolában, ahol apró magyarok várják a magyar tanárt, tanítót – a betűvetés, a szép magyar szó elsajátítása reményében?
– Jó tanuló voltam, többfelé irányult a figyelmem. Reál osztályba jártam, de különlegesen érdekelt az irodalom, a képzőművészet is. Egyik nagybátyám Fogarassy Endre festőművész volt. Még érettségikor se tudtam eldönteni, melyik egyetemre felvételizzek. Azért sem, mert akkor még jelentősen csökkentette a siker esélyét a származás, döntő módon beleszólhatott az életünkbe "apáink bűne". Nem is jutottam be a kolozsvári közgazdasági egyetemre. Egy évnyi munka után már Marosvásárhelyre felvételiztem, a pedagógiai főiskolára. Felvettek a román-magyar szakra. És jó, hogy így alakult. Kiváló tanárok, jó szellemű diáktársak vettek körül ott is. Több volt kollégám tanárként, más területen közösségünk jeles képviselőjévé vált. Hirtelenjében Deáky Andrást, Mirk Lászlót, Kelemen Ferencet, Tankó Gyulát, Simon Györgyöt, Tófalvi Zoltánt, Mohacsek Ákost, Csergőffy Lászlót, Farkas Jenőt, Komán Jánost, D. Kiss Jánost említem. Megfogott Vásárhely és valóban nehéz időszakokban sem engedett el. Életem nyereségének tartom, hogy immár fél évszázada saját városomnak tekinthetem és igazi lokálpatriótaként tehetek érte valamit.
– 1965-ben román-magyar szakos tanári diplomával a zsebében jelentkezik a Nyárád menti Szentgericére, amely köztudottan mindig hagyományőrző település volt. Mit jelentett Önnek akkor Szentgerice, az új agrárviszonyok közepette, és hogyan válhatott hasznossá egy ilyen közösségben egy diplomás pedagógus?
– Újdonság volt nekem a falu, a Nyárádmente. Addig városi körülmények közt éltem. Ha kicsi is volt Nagyenyed, mégiscsak város. Annak a környékén fordultam meg olykor, többnyire kirándulóként. Torockón töltöttem hosszabb időt egy nyáron, amikor szüleim oda menekítettek a gyermekparalízis-járvány elől. Marosbogáton vakációztam nyaranta református lelkész nagybátyáméknál. Aztán az érettségi utáni munkám során mócvidéki román falvakat is megismerhettem. A szentgericeiek barátságosan fogadtak, az emberek szívesen megnyíltak előttem, betekinthettem az életükbe. Azt is megtapasztalhattam, milyen nyomasztó következményekkel telepedett erre a szép, hagyományőrző településre is az erőltetett kollektivizálás. Szakos tanárként nem volt sok sikerélményem, román nyelvet tanítottam abban a színmagyar faluban, és az bizony nehezen ment. Vasárnaponként a sorköteles legények román oktatása is rám hárult. Nem ilyenek voltak oktatói álmaim.
– Mindössze három évet tölt a Nyárádmentén, amikor bekerül a Marosvásárhelyi Rádióhoz. Mi hozta a váltást, és milyen volt ez a 17 év egy rádiósnak a Ceausescu-korszak leghírhedtebb "fénykorában"?
– Inkább újságíró szerettem volna lenni, mint tanár. Rádióra nem gondoltam, de szerencsésen alakultak a dolgok. A szentgericei gyerekekkel szívesen foglalkoztam, iskolarádiót hoztunk létre velük. Erről hallhattak a Marosvásárhelyi Rádiónál, amikor 1968-ban fiatal munkatársakat kerestek. Versenyvizsgáztam, sikerült. Ez már közelebb állt az elképzeléseimhez. Szerencsém volt, a kultúrrovathoz kerültem. A folklórműsort is rám bízták. Ez tette lehetővé, hogy pár év alatt bejárjam a rádió adáskörzetét, mindenekelőtt a Székelyföldet. Szentgericén készült az első összeállításom, aztán szinte minden faluba, a legeldugottabbakba is eljutottam. A Mezőség se maradt ki.
Ízelítőt kaptam a vidéki életmódból. Gazdagodott a népdalkincsem, szélesedtek a népművészeti ismereteim. Felfedeztem székely gyökereimet. Ennél is nagyobb nyereségnek tekintem, hogy kipróbálva a rádiózás minden műfaját, riporterként, szerkesztőként, osztályvezetőként közvetlenebbül és energiákat nem kímélve belemerülhettem az irodalmi, művészeti életbe. Ez már az volt, amire régóta vágytam. Nagyon sok kitűnő embert ismertem meg, írókat, költőket, képzőművészeket, színészeket, rendezőket, zenészeket. Műhelytitkokba láthattam bele. Ebből tényleg többet tanulhattam, mint ha elvégeztem volna két-három másik egyetemet. Mellesleg közben a kolozsvári egyetem magyar-francia szakán is diplomáztam. Persze nem csak örömmel járt akkoriban a rádiós munka. A diktatúra, a cenzúra, az ideológiai kényszer megkeserítette az életünket, mindenbe igyekeztek beleszólni. A hatalomnak egyre abszurdabb, bődületesebb elvárásai voltak, el addig, hogy végül felszámolták a vidéki, nemzetiségi rádióadásokat. Annyi elégtételünk azért mégiscsak volt, hogy a kötelező politikai műsorok mellett elkészíthettük a számunkra fontos kulturális, értékmentő adásokat is.
– 1975-ben indul a népszerű, igen széles hallgatottságnak örvendő Megy a magnó vándorútra című interjúsorozat, amelyet felváltva szerkesztettek, s amelyben Erdély legismertebb személyiségei vallottak életükről, pályájukról, terveikről. Milyen emlékeket őriz "magnós" útjairól, mondjon néhány nevet, akik már régóta az egyetemes magyar kultúra Pantheonjának örök lakói.
– Abban az időben tűzzel-vassal akadályozták az erdélyi, tágabb vonatkozásban a romániai magyarság különböző közösségei, jeles személyiségei közti kapcsolattartást. Mintha áthághatatlan határvonalat húztak volna a megyék közé. Ezt a tiltást próbáltuk kijátszani, áthidalni ezzel a stafétaszerűen elképzelt interjúlánccal, amely aztán Vásárhelytől Nagyváradig, Kézdivásárhelytől Bukarestig, Gyergyószentmiklóstól, Sepsiszentgyörgytől Szatmárig, Temesvárig az egész országot behálózta. Magnónkkal sokfelé megfordultunk, sok száz egyéniséget megszólaltattunk. Hasonló értékekkel sikerült gazdagítanunk az Aranyfonotékát egy másik népszerű műsorom, az Irodalmi és művészeti napló révén is. És említhetem a Rádiószínház rovatot is. Sok-sok felejthetetlen találkozás élményét őrzöm magamban, nehéz és igazságtalan több száz névből kiemelni néhányat. De hogy mégis válaszoljak a kérdésre, kiragadok egy párat a régebben eltávozottak közül. Szemlér Ferenccel Bukarestben, Franyó Zoltánnal Marosvásárhelyen, Horváth Imrével Nagyváradon, Horváth Istvánnal Magyarózdon, Kacsó Sándorral Kolozsváron, Gellért Sándorral Mikolán, Veress Dániellel Sepsiszentgyörgyön, Fülöp Antal Andorral Kolozsváron, Aurel Ciupé-val Gyergyószárhegyen, Harag Györggyel, Sinkovits Imrével, Agárdy Gáborral, Zoltán Aladárral Vásárhelyen sikerült hosszasabban, esetenként többször is beszélgetnünk, s hangfelvételek is készültek ezekről a találkozásokról.
– Négy év kényszerszünet után, 1989 decemberében, amikor újraindul a marosvásárhelyi rádió adása, ott volt a lehetőség, hogy visszatérjen az elektronikus sajtóba. De Ön nem ezt választotta, maradt az újságírásnál a Népújság szerkesztőségében. Sohasem bánta meg akkori döntését?
– Visszatértem, néhány évig egy-két műsort heti rendszerességgel szerkesztettem a megújult Rádiónál, a rádiózástól nem lehet egykönnyen elszakadni. Meggyőződésem, hogy aki belekóstolt az élő szó varázsába, nem képes végleg lemondani róla. Azt az érzelmi töltetet, amit a beszéd, a rádiós interjú hordoz, az írás még csak érzékeltetni se tudja. Mégsem maradtam ott, mert igen nagy kihívás volt, hogy a hazai magyar újságírás megújításának a részesévé válhattam. A Népújság szerkesztése egész embert kívánt, és akkoriban tévézésre is elég gyakran felkértek. A magára találó kulturális életben is több feladatot vállaltam. És korábbi tapasztalataimat mérlegelve úgy gondoltam, ha könyvszerzőként is hallatni szeretném valamikor a szavam, nem horgonyozhatok le újra a rendkívül időigényes rádiózásnál. Olykor mostanában is szerepelek a vásárhelyi rádióban, régi hangfelvételeimet is mindegyre újrajátsszák. Sok távolabbi ismerősöm, akikkel hosszú ideje nem találkoztunk, még mindig azt hiszi, hogy rádiós vagyok. Miközben a Népújság hétvégi irodalmi-művészeti melléklete, a Múzsa, amelyet több mint két évtizede szerkesztek, már az 1106. számánál tart és több mint húsz különféle kötetet is a magaménak tudhatok.
– Igen, 1990. A jó értelemben vett zsurnalisztika – napi taposómalma mellett – elhozta a több vágányon való haladást: tényirodalom, művészportrék, színészsorsok, arcképcsarnok, interjúkötetek, rádiójelenetek, humoreszkek, dalszövegek stb. Hogy lehetett egyszerre ennyi mindenre időt szakítani, miközben több mint két évtizeden keresztül a Népújság helyettes-, illetve főszerkesztői pozícióját töltötte be?
– Nehezen. Nyilván az ellenkezője is igaz. Ezt az életritmust szoktam meg, ha lazítanék, lehet hogy egy- kettőre vége szakadna az egésznek. Persze akadhatnak olyanok, akik úgy minősítik a hozzáállásomat, hogy munkamánia. Lehet benne valami. De csakis úgy tudok mindent elvállalni, hogy biztosított hozzá a családi hátországom.
– Igen sokrétű a tevékenysége a hazai magyar képzőművészek munkáinak monografikus feldolgozása terén, alig telik hét vagy hónap, hogy ne nyisson új tárlatot. Kiket jelentetett meg és ki(ke)t szeretne még letenni az olvasó asztalára?
– Többnyire a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó felkérésére készítettem a megjelent kis- és nagyobb monográfiákat. Székelyföld művészeti élete gazdagon kínálja erre a témát, az alanyokat. A legfrissebb ilyen kiadvány a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra látott napvilágot, november 16- án mutattuk be a Bernády Házban. Az Élet-Jelek sorozatban Kolozsvári Puskás Sándor munkásságának szintézisét próbálja adni. Véletlen-e vagy sem, most csodálkoztam rá, hogy milyen pompás névsor áll össze az általam elemzett szobrász- könyvekből: az említett Puskás-album a Hunyadi László-, Bálint Károly-, Kiss Levente-, Bocskay Vince- Gyarmathy János-kötetekhez csatlakozik. Festőkkel, textilművészekkel is foglalkoztam ilyen módon, Maszelka János, Simon Endre, Kedei Zoltán, Hunyadi Mária, Bandi Kati nevét sorolhatom.
– Alig van kulturális szervezet vagy művelődési alapítvány Maros megyében, melynek ne volna tagja vagy ne venne részt a vezetésében. Kérem, említse meg ezeket.
– Ebbe is muszáj-Herkulesként csöppentem bele. A Népújság Alapítvány létrehozásában magától értetődően vettem részt A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének működtetésébe is illett bekapcsolódnom. Amikor felvetődött a Kemény Zsigmond Társaság felélesztése, azt az ügyet is a magaménak éreztem. Az alapító Kemény Miklós felkért, hogy segítsek a Helikon – Kemény János Alapítvány létrehozásában, azt se háríthattam el. Az időközben megszűnt Marx József Fotóművészeti Alapítvány is igényelte a támogatásomat. És a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány munkája is rendkívül fontos, attól hogy maradjak távol? Jó tudni, hogy némi szerepem nekem is van abban, hogy a Bernády Ház a marosvásárhelyi magyarság egyik meghatározó művelődési központjává vált. Álljunk meg itt. Annyit azért hozzátennék, hogy sehol sem a protokolláris elnökséget vállaltam, hanem csakis olyan tisztséget, ahol ellenszolgáltatás nélkül dolgozni kell.
– Nem elhanyagolható fordítói munkássága sem. Kiktől mit fordított?
– Általában románról magyarra, magyarról románra fordítottam. Rádiójátékot, esszét, értekező prózát, humoros szöveget, művészeti írásokat. Néha nem akadt más, aki megbirkózzék a feladattal, és akkor "magad, uram, ha szolgád nincsen" alapon belevágtam. Olyan eset is előfordult, hogy Kányádi Sándor-versrészletet kellett átültetnem románra. Erre igazán büszke vagyok. De a franciával is próbálkoztam, és megtörtént egyszer Szicíliában, hogy tárlatnyitó gondolataimat olasz tolmácsolásban magam olvastam fel. És bizonyára kevesen tudják, hogy közöm van egy kétnyelvű magyar-olasz könyvritkasághoz. Kovács András Ferenc Torony és tövis – Torre e spina, illetve Albino Comelli Tempo e amore – Idő és szerelem címmel 2006-ban Firenzében megjelentetett közös verskötetének megszületésénél bábáskodtam, abba írtam a Vers, bonts vitorlát! – Poesia, apri la vela! című bevezetőt.
– A színészek közül Farkas Ibolyát és Szabó Ducit örökítette meg a könyvek lapjain. Kikre gondol a közeljövőben?
– Beszélgetőkönyvet szívesen írok. Az interjú a kedvenc műfajom. Nemcsak azért, mert szép és érdekes feladat őszinte megnyilatkozásra, olykor önmaga előtt is titkolt problémák kimondására késztetni a beszélgetőtársat, hanem azért is, mivel a világra, az emberi jellemekre, sorsokra, érzelmekre nyitott, valóban kíváncsi kérdező saját magáról is vall az olvasóknak. A színház világa amúgy is izgalmas, egy-egy kedvenc színész életinterjúja széles közönséget érdekelhet. Jó, hogy kitalálták a Prospero könyvei sorozatot. Legközelebb Bács Ferenccel szeretnék szembeülni egy ilyen hosszú-hosszú beszélgetésre.
– Milyen díjakat és kitüntetéseket kapott élete folyamán?
– Elég tág fogalom az életem folyama. Zsenge ifjúkoromban tánciskolai teljesítményemért is kaptam diplomát. Sportgyőzelmekért szintén. De ne kedélyeskedjünk, igenis ösztönző lehet az elismerés! Az eltelt évtizedben volt néhány alkalom, amikor nyilvánosan, hivatalosan elismerték a munkámat. Az utóbbi időszakban sűrűbben, ami sajnos azt is jelzi, hogy vészesen telik felettem is az idő. Nívódíjat kaptam a Népújságtól és a MÚRE vezető testületétől. Ezek különösen fontosak, mert a szakma adta. A megyei kulturális életben felmutatott teljesítményemet a Marosfelfalui Fibula kitüntetéssel honorálták. A Maros Megyei Könyvtár, ahol rádiós munkahelyem megszüntetése után néhány hónapig dolgoztam is, a Pro Libro Senator címet adományozta. A Maros Megyei EMKE a magyar kultúra ápolásáért kifejtett tevékenységemet jutalmazta Emléklappal. Ez a munka, pályámnak ez a vetülete hozta meg legrangosabb magyar állami kitüntetésemet, a Pro Cultura Hungarica emlékplakettet is.
– Min dolgozik jelenleg, és mivel szeretné megajándékozni önmagát s természetesen az olvasókat 70. születésnapjára?
– Valamin mindig dolgozom. Az Erről jut eszembe heti jegyzetsorozatom arra késztet, hogy folyamatosan figyeljek a világra, és ne hagyjam elkényelmesedni magam. A Múzsa szerkesztése arra hivatott, hogy mindennel napirenden legyek, ami az irodalomban, művészetekben történik körülöttünk és a nagyvilágban. Újabb előkészületben levő kéziratom a fiatalon elhunyt marosvásárhelyi festő, Vida Árpád életművének szintézise arra biztat, hogy továbbra is megőrizzem eddigi formámat. Mindez ajándéknak már sok is. De hogy mégse legyen hiányérzetem, arra is figyelek, nehogy elszalasszam valamelyik írónk, művészünk kerek születésnapját, mert ha megfeledkeznénk róla, az nagyon rosszul esne neki.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

2014. június 12.

Egy „szabad” verseny margójára
19. IKV
Érdekes és figyelemre méltó, hogy minden évben feltűnik néhány tehetséges diák, aki könnyedén ír (akár egy szonettet is), gondolkodva, szellemesen fogalmaz, kreatív szövegben jelenít meg egy képet, slágerszöveget „komponál”, érdekes, sajátos gondolatvezetéssel fogalmaz esszét. És sorolhatnánk tovább a feladatokat, amelyekkel a 19. (április 11-i) Irodalmi Kreativitás Verseny országos szakaszán részt vevő diákok sikerrel megbirkóztak.
Ahogy tették a korábbi években is azok a fiatalok, akik kötetekkel bizonyították, hogy van, lesz utánpótlása az erdélyi magyar irodalomnak.
Ezért is érthetetlen, hogy a versenyt az eltelt közel 22 év alatt nem sikerült besorolni a hivatalos iskolai vetélkedők közé, amiért pontok, kedvezmény járna a diáknak a felvételi vizsgán. Iskolapolitikusaink, politikusaink, akik között nem egy irodalmár van, segíthetnének, hogy a támogatás idejében megérkezzen.
Az idei IKV megszervezésére két diákszövetség, a bolyais diákoké valamint a brassói Áprily Lajos Főgimnázium Nebulónia diákszövetsége pályázott. Mivel a pénz későn érkezett, a versenyt április 11-e, a költészet napja helyett a tanév vége felé, június 7-én tartották a marosvásárhelyi Bod Péter Tanulmányi és Diakóniai Központban. A vetélkedőre 24 középiskolás diák jött el Erdély négy iskolájából, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum mellett a brassói Áprily Lajos Főgimnáziumból, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumból és a nagyváradi Ady Endre Líceumból. A korábbi versenyeken sokkal változatosabb volt a kép, most nem minden középiskola küldött résztvevőt. Mivel nem szerepel a hivatalos versenyek között, az utazási költségeket az iskolának kell fedeznie. Ahhoz, hogy az országos szakaszra eljussanak minden helységből, ahol magyar középiskola, osztály működik, meg kellett volna szervezni a vetélkedő megyei szakaszát.
– Ez volt az első verseny, hogy magamból tudtam adni, s nem azt kellett leírni, aminek a bemagolására rákényszerítenek. A magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyekre is a kreatív feladatok reményében jelentkezem. Az IKV-n írt dolgozatomban nyugodtan kimondhatom a véleményem, amiért máskor általában elítélnek. Erre a versenyre olyan diákok jönnek, akik nem tudnak beilleszkedni a tantárgyverseny szigorú keretei közé – mondta Markó Orsolya, az Áprily középiskola diákja, aki a szervezésben való részvételt is vállalta, mert szívéhez nőtt ez a vetélkedő, annak ellenére, hogy az orvosi egyetemre készül.
– A tételek jobban tetszettek, mint a korábbi években, a feladatok változatosak voltak, mindenki talált kedvére valót – nyilatkozta Gáll Anna a bolyais szervezők nevében, aki a zsűri diáktagja volt.
– A múlt évben többen jöttek el, több megyéből – tette hozzá, s azt is, hogy csupán azt sajnálja, hogy mindig a szervezők, tételírók között szerepelt, s nem próbálta ki a versenyen való részvételt.
Végül Simon György magyartanárral beszélgettem, aki hosszú évek óta önzetlenül vállalja a szervezést, amelyben Haller Béla tanár a biztos segítsége, és évről évre mindazok, akiket megkér erre a feladatra.
– Jogilag törvényes kereteket kellene biztosítani a szervezés megkönnyítésére, ehhez keresünk támogatókat, hogy pályázhassunk, mert nem lévén jogi személyiség, ezt a feladatot a diákszövetségek kellett felvállalják. Sajnos, vannak olyan középiskolák, ahol hiányzik a jól működő diákszövetség, s ennek a következményét érezzük mi is.
Hamarosan száz kötetet tesz ki az IKV-n részt vett hajdani diákok irodalmi próbálkozásának eredménye. Ezért érdemes folytatni, annak ellenére, hogy a pénzhiány egyre nagyobb akadályokat gördít a szervezők elé.
Az idén is jó dolgozatok születtek, novellát írtak a legtöbben, és sikeres szonettet is díjaztunk, amely a megadott Fiókok címre íródott. Hiányzott viszont a riport, az interjú, a mese, a versfordítás, amit meg is jegyeztek a résztvevők. Szeretnénk emelni a verseny színvonalát, mert ez egy olyan vetélkedő, amely a kifejezés szabadságát biztosítja a versenyzőknek, és látható, mérhető eredményei vannak – mondta Simon György.
Az idei IKV országos szakaszának fődíját, a Mikó András-díjat Kajántó Beátának, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum diákjának ítélte a zsűri.
A további helyezések a XI.-XII. osztályosok csoportjában: 1. díj Horváth Beatrix (Bolyai Farkas. E. L.), 2. Kántor Zsolt (Bolyai Farkas E. L.), 3. Markó Orsolya (Áprily Lajos Főgimnázium, Brassó).
A IX.-X. osztályosok csoportjában: 1. díj Nagy Krisztina (Bolyai Farkas E. L.), 2. Ambrus Mózes (Áprily Lajos Főgimnázium), 3. Osváth Egon (Bolyai Farkas E. L.)
Különdíjak: Népújság-díj: Nagy Krisztina (Bolyai Farkas E. L.), a Múzsa melléklet különdíja: Markó Orsolya (Áprily Lajos Főgimnázium), a Látó különdíja: Kántor Zsolt (Bolyai Farkas E. L.), a Dr. Bernády György Alapítvány különdíja: Böjthe Róbert (Bolyai Farkas E. L.), a brassói Nebulónia Diákszövetség díja: Tamási Eszter (Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda), a Bolyai Diákszövetség különdíja: Gere Nóra (Márton Áron Főgimnázium).
BODOLAI GYÖNGYI. Népújság (Marosvásárhely)

2014. augusztus folyamán

Csendes jubileum
- Megjelent a zilahi Hepehupa 50. száma –
„Hiába él, aki senkinek sem használ.”
(Báthori István)
Lehet-e, szabad-e a Szilágyságban – Zilahon – művelődési folyóiratnak találóbb címet adni? Abban a tájhazában, melynek nevét Báthori István, Ilosvai Selymes Péter, Wesselényi Miklós, Kölcsey Ferenc, Ady Endre, Bíró Lajos… s még oly sok híresség emelte a magyar szellemi élet jelképes Pantheonjai sorába, természetes gesztus, hogy egy irodalmi lap fejlécén, címlapján Ady Endre híres versének – Hepehupás vén Szilágyban – sorai visszhangozzanak bennünk, mely egyszerre utal a történelmi vármegyére s annak természeti adottságára, melyről Beke György (1927– 2007) oly érzékletesen, ihletetten ír az 1975-ben megjelent riportkötete – Szilágysági hepehupa – Prológusában: „Maga a természet írta elő, mikor e tájat megalkotta. Egymásra szabadítva hegyeket-dombokat, hogy mindegyre összeugorjanak, de békítve is őket, hogy szorításuk elernyedjen, ölelés válhasson belőle. A Szilágyságról csak ezzel lehet kezdeni a krónikát: a hepehupával… (…) Erről a hepehupáról sokáig azt hittem – tán van még, aki így hiszi –, hogy szép hasonlat, költői kép csupán, hangzatos, el lehet játszani vele. E táj megtanít, hogy ez itt nem díszlet, hanem lényeg. (…) Dombról völgybe, lefelé száll, szalad a hepehupás táj, ez a törvénye. De a völgy aljából következik megint a domb, a kapaszkodó, minél mélyebb a táj bugyra, annál meredekebben, törvény ez is, szilágysági parancsolat. Nyugtalanító, de meg is nyugtató szabály.”
A látvány ihlette természeti képet – mutatis mutandis – kivetíthetjük a tájegység történelmére, szellemi életének Petri Mór 1901-ben megjelent monográfiájából kiolvasható hullámmozgására is, melynek csúcsain ott találjuk a Református Kollégium megalapítását (1646), a Wesselényi Egyesület létrehozását (1883), a Wesselényi– és a Tuhutum-szobor felavatását (1902), a történelmi megye városaihoz – Zilah, Szilágysomlyó, Zsibó, Szilágycseh, Tasnád… – köthető megannyi társadalmi, művelődési eseményt, melyek meghatározták arculatát, szellemi életének alakulását. Közéjük tartoztak a megyeszékhelyen indított, megjelent lapok – Szilágy (1877), Szilágy és Vidéke (1883), Szilágy-Somlyó (1883)… –, amelyek nem csupán egy táj információs igényét voltak hivatottak kielégíteni, hanem közvéleményt formáltak, igényes szellemiségükkel a közösség műveltségi szintjének emelését is szolgálták.
Az 1968-as területi-adminisztrációs átszervezés következtében robbanásszerűen felduzzasztott megyeszékhelyen a magyarság arányszáma mélypontra süllyedt. De az 1989/90-es fordulat valósággal tűzbe hozta, egységbe kovácsolta, cselekvésre buzdította a megye szellemi embereit. Az első hónapokban létrejött az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Közművelődési Egyesület helyi fiókja, a Szilágy Társaság, A Pro Zilah Egyesület, a szilágysomlyói Báthori István Alapítvány, a Zilahi Kincs Gyula Alap, a szilágycsehi Tövishát Kulturális Társaság… Újraindul a Szilágyság hetilap (1991). 2000-ben megalakul, s egy év múlva szilágysági művelődési folyóiratként, negyedéves periodicitással jogi bejegyzést is nyer a Hepehupa, melynek első száma 2002 januárjában jelent meg. A kezdettől igen igényes tartalmi és nyomdai kivitelezésben megjelenő lap alapítója és kiadója Major István nyomdatulajdonos, a zilahi Color Print kft ügyvezető igazgatója, támogatói sorában pedig ott találjuk a Szilágy megyei tanácsot, a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központot, a Communitas Alapítványt.
A megpezsdült szellemi mozgalom animátorai között meghatározó szerepet vállal a Petri Mór-díjjal kitüntetett Fejér László újságíró, aki a kezdetektől főszerkesztőként jegyzi a lapot, továbbá tanárok, múzeumi szakemberek, kutatók, képzőművészek, a kulturális élet jeles személyiségei. A Hepehupa lett a tájegység első magyar nyelvű művelődési kiadványa, hisz korábban csak hetilapok léteztek. A folyóirat céljairól a főszerkesztő tájékoztatott:
„A kiadvány induláskor kitűzött célja a helybeli – szilágysági és innen elszármazott – szerzőknek közlési lehetőséget nyújtani. Előzőleg helytörténeti, néprajzi tanulmányok, irodalmi alkotások csak rétegkiadványokban, illetve magyarországi lapokban jelenhettek meg. A folyóirat szilágysági jellegét biztosítják a Szilágyság-kutatás témakörében – a Gyökerek rovatban – közölt tanulmányok: helytörténet, művelődés-, művészet- és gazdaságtörténeti munkák, néprajzi és népköltészeti gyűjtéseket összegző dolgozatok, egyháztörténeti írások. A kiváló helyi szerzők és kutatók mellett helyet kaptak a lapban szilágysági témákat feldolgozó, az egyetemes magyar kultúrértékeket bemutató írások szerzői is. Közülük említeném Papp Zoltán debreceni és Kovács Miklós váci történészt, Halász Péter budapesti néprajzkutatót, Karácsonyi Károly, Németországban élő természettudóst, dr. Kiss László szlovákiai orvos-történészt, Bíbor Mátét, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár levéltárosát, egyetemi oktatót, Petkes József képzőművészt és néprajzost…
Az elmúlt években megjelent sorozatok közül említeném Kovács Miklósnak a volt Wesselényi Kollégium történetét, Lóga Zsoltnak a szilágysági vasúthálózat kiépítését bemutató dolgozatát, a nemrég elhunyt Majos Miklós tanárnak a szilágysági kertész-falvak életét bemutató írásait. Föltétlen szólnom kell az évfordulókhoz kötődő tematikus számokról: Ady Endre zilahi életéről (2002), a kuruc szabadságharc 300. évfordulójáról (2003) – e számban közöltük Tóth–Máté Miklós: Rodostó című egyfelvonásos drámáját, amelyet Kassán mutattak be először –, továbbá a Munkácsy Mihály alkotásainak csíkszeredai kiállítása alkalmával született írásokat…
Fölvállaltuk a helyi, illetve innen elszármazott írók és költők – Simonfy József, B. Simon György, Müller Dezső, Boda Edit, Kiss Lehel, Győrfi Simone, Fazakas László… – alkotásainak közlését. Ugyanakkor helyet kap a lapban a magyar nyelvterület számos alkotója: a kárpátaljai Vári Fábián László, az anyaországi Újházy László, Devecseri Zoltán, Borbély László, Villányi László, Grendel László… Verssel, prózával volt jelen a lapban a szebeni származású Franz Hodjak, az amerikai Peter Cooper… Irodalomtörténeti témájú írásaink hasonlóképpen tágítják azt a szellemi kört, ami olvasóink tájékozódását segíti.
Nagy figyelmet fordítunk a megye képzőművészeti életének bemutatására. A lap »minitárlata« az első és hátsó borítókon színes reprókban, igényes nyomdai kivitelben járul hozzá a kiadvány tematikus palettája megjelenítéséhez. Szabó Vilmos, Barta Ilona, Adorján Ilona, Sepsi József, Hajdú Attila, Szervátiusz Jenő, Wagner Péter alkotásai, továbbá a New York-ban élő Frank Deak fotóművész szilágysági, illetve a világ más tájain készült fekete-fehér és színes képei számottevően gazdagították, emelték a művészeti rovat fényét.
A tematikai gazdagságot jelzik a lapban közölt tudományos munkák, Egyed Ákos, a nemrég elhunyt Csetri Elek, Vékov Károly, Kozma Dezső, Péntek János szilágysági vonatkozású vagy általános témát feldolgozó munkái a lap szélesebb beágyazódását szimbolizálták, növelték értékét és ismertségét.
A 10. évfolyam idején végzett összegzés szerint a Hepehupa hasábjain száznál több szerző 1226 írása jelent meg, ebből 110 tanulmány, 57 néprajzi dolgozat, 25 önéletírás, számos vers, kisregény, regényrészlet, dráma, vallási tárgyú dolgozat, könyv- és lapismertető jelent meg.
Folyóiratunk népszerűsítését, ismertetését szolgálták az olvasókkal szervezett találkozók a megyében, továbbá Kolozsváron, Szebenben, Nagybányán, Szamosújváron, Nagyváradon, valamint a határainkon túl: Budapesten, Győrben, Gyulán, Bécsben…
Munkatársaimmal – Bekő N. Ildikó, Kiss Lehel, Kovács Kuruc János, Lakóné Hegyi Éva, László László, Zsigmond Attila, Szőke Anna, Major Éva, Niculaş Tudoran Cristian – azon munkálkodunk, hogy az induláskor felvállalt szolgálatunkat és szerepüket a lehető legjobban teljesíthessük.”
Egy maroknyi csapat zászlajára írta, hittel vallja Báthori István erdélyi fejedelem szavait: „Hiába él, aki senkinek sem használ.” Ez a kitűnően szerkesztett lap, a kiváló nyomdai kivitel is igazolja, hogy áldozatos hittel és munkával ki lehet emelkedni a hepehupa völgyeiből, hogy a kommunista diktatúra idején palackba zárt jó szellem, a nyilvánosságtól eltiltott, a tevékenységében korlátozott, a béklyóitól megszabadult alkotó akarat csodákat tud teremteni. Ilyen csodaszámba menő siker a Hepehupa ötven száma – távol a tudományos, kulturális centrumoktól, jelezve azt, hogy a használni akaró, a tájhaza és lakói, az egyetemes magyar szellemi élet szolgálatára elszegődött, ihlettel és cselekvő akarattal megáldott személyiségek valóban hasznára lehetnek a magyar kultúrának és szellemi életnek.
Máriás József, Művelődés (Kolozsvár)

2015. március 16.

Könyv és Gyertya gála
Az RMDSZ március 15-i ünnepi rendezvénysorozatának záróakkordjaként Marosvásárhelyen a Kultúrpalota nagytermében a magyar és a székely himnusszal indult, és Palya Bea valamint Szokolay Balázs előadásával ért véget vasárnap a Könyv és Gyertya gála. A díjat az RMDSZ Maros megyei szervezete alapította, és olyan Maros megyei személyeknek adják, akik kiemelkedő módon segítették a magyar közösséget.
Beszédet mondott Markó Béla szenátor, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, Lukács Bence Ákos konzul Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa részéről.
Szolidaritással minden lehetséges
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke azokat cáfolta, akik azt állítják, hogy ma már nincsenek olyan emberek, mint voltak 150, 160 évvel ezelőtt, hogy az az összefogás, szolidaritás, ami akkor vagy közelebbi múltunkban, 1990. február 10-én, a gyertyás- könyves tüntetésen megtörténhetett, ma már nem lehetséges, mert megváltoztak a társadalmak, megváltoztak az emberek.
A volt elnök kijelentette: nem hisz abban, hogy megváltozott volna az a hit, az a bizalom, hiszen "ma is a könyv és gyertya jegyében gyűltünk össze ünnepelni azokat, akik kiérdemelték ezt a kitüntetést". Mint mondta, nem elképzelhetetlen az a szolidaritás. Ha félretesszük a véleménykülönbségeket, össze tudunk fogni.
"Hinni kell a változásban, a szolidaritásban, szabadságban, egyenlőségben, testvériségben, és akkor minden lehetséges" – mondta egyebek között Markó Béla.
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke elmondta, hogy második alkalommal kerül sor a Könyv és Gyertya díj kiosztására, majd felidézte az 1990-es tüntetést, amikor százezer magyar ember vonult végig a városon könyvvel és gyertyával a kezében, amikor hatalmas közösségi erő lüktetett, és amikor jó volt magyarnak lenni Vásárhelyen. Azért alapították a díjat, hogy felhívják a figyelmet azokra az alapvető értékekre, amelyekhez ragaszkodunk, amelyek akkor csak vágyként fogalmazódtak meg, és amelyek nagy része 25 év elteltével megvalósult.
A gálán kitüntetésben részesültek:
1. Berekméri D. István sáromberki nyugalmazott történelemtanár. A pedagógusi munkakör mellett belekapcsolódott és elmélyült a tudományos-kutató tevékenységben is. Részt vett abban a munkaközösségben, amely kiadta Sáromberke falumonográfiáját 1994-ben. Több alkalommal tartott előadást helytörténeti konferenciákon, ahol tudományos dolgozatokat terjesztett elő. Megjelent három könyve, 2006-ban a Sáromberke és a Telekiek, 2007-ben II. Rákóczi Ferenc – az ország nélküli fejedelem, majd 2013-ban a Bethlen Gábor – Erdély fejedelme (1613–1629) című.
Jelenleg a Sáromberke és a Telekiek című kötet átdolgozásán, bővítésén dolgozik, amelyet Teleki Samu Afrika- utazó halálának 100. évfordulója alkalmával szeretne kiadni 2016-ban.
2. Biró János fafaragó, Nyárádszereda. Gépészmérnökként dolgozott Nagyenyeden, Szász-régenben, Nyárádszeredában, fafaragással is foglalkozik. Számos alkotását lehet megcsodálni szerte a megyében és a határokon túl is, Nyárádszeredától Mórig. Igényesen kifaragott kopjafák, címerek, díszes székely kapuk tanúskodnak Biró János fafaragó mesteri munkájáról.
3. Gál Barna Gyula Segesvár és a környékbeli magyarság meghatározó személyisége. Matematika-fizika főiskolán szerzett oklevelet, majd 1953 és 1991 között mint matematika szakos tanár dolgozott. Pályafutása alatt is legfőbb feladata volt a magyarságért, a közösségért tevékenykedni. Az RMDSZ segesvári szervezetének megalakulásában nagy szerepet játszott, majd 1991 és 2004 között a segesvári RMDSZ elnökeként kitűnően vezette a szervezetet. Ugyanakkor 1992 és 2004 között Maros megyei tanácsosként képviselte a magyarság érdekeit.
4. Görög Miklós építészfőmester 1935. október 10-én született Marosludason. Az RMDSZ marosludasi szervezetének megalakításában nagy szerepet játszott, és egyetlen olyan esemény sem volt a helyi RMDSZ szervezetnél, amelyben ne vett volna részt. A Szociáldemokrata Platform országos alelnökeként is tevékenykedett, és Kerekes Károly parlamenti képviselő irodavezetője volt Marosludas kerületben.
5. Horváth János, Marosszentkirály. Fiatal kora óta foglalkoztatta a hagyományőrzés, a néptánc. Életcélja a néptánc megőrzése és továbbadása a fiatal generációknak. 1991-ben megalakította a Vadrózsa hagyományőrző tánccsoportot Nagy Margit tanárnő közreműködésével, amelynek mára már a negyedik generációját oktatja. Fáradságot nem kímélve végzi ezt a szép munkát, melynek köszönhetően szülőfaluja hírnevét már a határokon túl is ismerik. Jelenleg 16 párral dolgozik, akiknek számos erdélyi magyar vidék táncait tanítja.
6. Mátyás Endre, nyugalmazott matematika szakos tanár, Szováta. 1973 és 1996 között pedagógusként és igazgatóként dolgozott. 1996 és 2000 között Szováta polgármestere volt. 1990 óta tevékenykedik az RMDSZ szovátai szervezeténél, melynek alapító tagja volt. Egész életében lelkesen vállalta a közösségi feladatokat, erejét nem kímélve tevékenykedett Szováta közösségéért. Pedagógusként, aligazgatóként, majd később igazgatóként gyermekek generációit oktatta nem csupán matematikai ismeretekre, hanem arra is, hogy miképpen lehet magyarként megmaradni a szülőföldön.
7. Tóth Dénes, Gyulakuta. Mezőgazdasági technikumot végzett, 1965 és 2012 között a gyulakutai állatorvosi körzetnél dolgozott állat-egészségügyi technikusként.
Szakmai munkája mellett kiemelkedő fontosságot tulajdonított a közösségépítésnek. 1990 óta az RMDSZ-ben töltött be különböző tisztségeket, 18 éven át helyi tanácsosként tevékenykedett, és alelnöke volt a helyi RMDSZ szervezetnek, melynek megalakításához jelentős mértékben hozzájárult. Munkája során igyekezett eleget tenni a szakmai elvárásoknak, és a gyulakutai közösség számára olyan megvalósításokat elérni, melyek példaértékűnek bizonyulnak az új generációnak.
8. Kun László, Marosvécs, történelem szakos tanár. Elhivatottan, lelkesen és kellő részletességgel tanította tanítványait múltunk történelmére, ismertette velük a korszakok változásit, őseink nyomában. 1990 és 2011 között pedagógusi hivatása mellett a Magyarói Általános Iskola igazgatójaként is dolgozott. Munkája során a magyarói oktatás fejlődését, színvonalát tartotta elsődleges célnak, a helyi diákok erkölcsi és szellemi tudásának gyarapítása kiemelkedő fontosságúnak számított.
9. Farkas Elek, Harasztkerék, magánvállalkozó. Több helybélinek biztosít munkát és megélhetési lehetőséget. Aktív szerepet vállal az RMDSZ ákosfalvi községi szervezetében, 1996 és 2000 között helyi tanácsos. Támogatja az RMDSZ-t, a történelmi egyházakat, egyesületeket. Ákosfalva községből több mint száz személynek nyújtott támogatást, hogy ünnepélyes keretek között részt vehessenek a honosítási ceremónián az anyaországban.
10. Darabont József református lelkipásztor. 1973 szeptemberétől szolgál Görgény-szentimre, Mezőbodon, Mezőcsávás református gyülekezetében. Kiemelkedő fontosságúnak tartja a gyerekek és fiatalok foglalkoztatását, lélektől lélekig hirdet igét felnőtteknek, időseknek.
1990-ben megalakította Mezőcsávás községben az RMDSZ szervezetet, idejét, erejét, energiáját nem sajnálva járt házról házra összeírni az RMDSZ-tagokat. Emiatt megfenyegették és bántalmazták 1990-ben. Nem hátrált meg a közösségért való munkában, lelkesen dolgozott a magyarságért.
11. Nagy Béla, Nagysármás. A sármási Vointa Kisipari Szövetkezetnél töltött be különböző tisztségeket, 1993 és 1996 között a községi kórháznál vállalt munkát, 1996 és 1998 között higiéniai asszisztensként dolgozott a Maros megyei egészségügyi rendőrség és megelőző orvoslás intézeténél. Közösségalakító tevékenységekben is részt vett, az RMDSZ helyi szervezetének egyik meghatározó személyisége. A nagysármási RMDSZ szervezet alapító tagja volt. ’90 óta folyamatosan vállalt tanácsosi tisztséget, 2000 és 2004 között helyi elnök volt a nagysármási RMDSZ szervezetnél.
12. Kocsis József, Radnót. A székelykeresztúri tanítóképzőben kezdte, majd Székelyudvarhelyen fejezte be tanulmányait. Somosdon tanított, majd három év katonaság után Harcón volt iskolaigazgató és tanító. 1963-ban került vissza Radnótra, a kertészeti iskolába, majd annak megszűnése után 1964 őszétől az Agronómusok Háza alkalmazottja lett. Megalakulása óta tagja a radnóti RMDSZ-nek. Közösségformáló és mindennapi munkája mellett kopjafát faragott az I. és II. világháború magyar hősei emlékére, melyet a református templom kertjében állítottak fel.
13. Fülöp G. Dénesné Suba Ilona, a Vártemplomi Diakóniai Központ Lazarenum Alapítványának elnöke. Az erdélyi és a marosvásárhelyi magyarságért végzett sokoldalú munkájáért, az elesett, hátrányos helyzetű emberek támogatásáért végzett tevékenysége elismeréseként jelölte az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete.
A 25 éve alapított Lazarenum Alapítvány jelenleg 18 gyermeknek szolgál otthonul a Lídia gyermekotthonban. A folyamatosan bővülő Vártemplomi Diakóniai Központot 46 idős személy lakja. A létesítmény az idősek gondozása mellett erdélyi magyar közművelődési célokat is szolgál. 2002 óta a Pici ház két pedagógus segítségével oktatást és meleg ételt biztosít 27 utcagyerek számára. A Lazarenum keretében – a diakóniai szolgálat részeként – évente 150 nagy családban nevelkedő mintegy félezer hátrányos helyzetű gyermek rendszeres támogatása és nyári táboroztatása folyik. A társadalom peremére szoruló családoknak otthonteremtő programmal segít, falusi házakban helyezve el őket, fedelet és megélhetést nyújtva számukra. Nem utolsósorban 33 munkahelyet tart fenn.
14. Török Gáspár, országos és nemzetközi elismertségnek örvendő fotóművész, a marosvásárhelyi közélet markáns alakja. Öt kontinensen állították ki munkáit, több mint 63 hazai és 25 nemzetközi díj birtokosa. Művészi rangjának elismeréseként 1988-ban az AFIAP, vagyis a Fotóművészek Nemzetközi Szövetségének művésze címmel, majd 1995- ben az EFIAP, ugyanezen szövetség kiváló művésze címmel tüntették ki.
15. Simon György magyartanárként a szép és szabatos nyelvhasználatra, a nemzeti hovatartozás önérzetes felvállalására tanította diákjait. Iskolai órái hétvégeken és vakációkban gazdag hagyományú erdélyi falvakban, hegyi ösvényeken, a múltat idéző emlékhelyeken folytatódtak. Simon György a Bernády Napok első kiadása óta a diákvetélkedők szervezője, számos Bernády-kiadvány szerkesztője, illetve korrektora. Ő indította útjára 1993-ban az ország összes magyarul tanuló középiskolás diákja számára az IKV-t, az irodalmi kreativitásversenyt, amely azóta is minden évben megrendezésre kerül.
A gálaesten Csíki Hajnal Horváth István A nyelv csak élve tündököl című versét szavalta, fellépett Trózner Kincső (ének), zongorán kísérte Trozner Szabolcs. A laudációkat B. Szabó Zsolt műsorvezető olvasta fel.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2015. március 16.

Könyv és gyertya-díj a közösség szolgálatáért
Ünnepi műsör keretében vették át a Könyv és gyertya-díjat azok a Maros megyei személyek – köztük nyugdíjas pedagógus, fafaragó, lakatos, táncoktató, vállalkozó, lelkész, tervező, mérnök –, akik a magyar közösséget szolgálva, annak előrehaladását, a fiatalok itthon maradását szorgalmazták.
Mintegy megkoszorúzta a március 15-ei megemlékező eseményeket a Kultúrpalotában tartott vasárnap esti rendezvény, amelynek keretében a 25 évvel ezelőtti könyves-gyertyás felvonulásra emlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc mellett. Többnyire hajlamosak vagyunk azt állítani, hogy az a hősök kora volt, most más időket élünk – jelentette ki Markó Béla szenátor, az RMDSZ korábbi elnöke. Hozzátette, hogy ő ebben nem hisz, ahogy abban sem, hogy azok az emberek, akik 1990. február 10-én végigvonultak Marosvásárhelyen, könyvvel és gyertyával a kezükben, mára megváltoztak volna. A hit és a bizalom változott az egyenlőség, testvériség, szabadság megvalósíthatóságában – fogalmazott a politikus, arra hegyezve ki mondandóját, hogy az 1848-as forradalom is, a százezer embert megmozgató könyves-gyertyás felvonulás is összefogással történhetett meg.
Összefogtak a különböző nézetet valló, másként gondolkodó emberek, Petőfi, Széchenyi és Kossuth, 25 évvel ezelőtt pedig a magyar közösség megfeledkezett a nyomorról, a reménytelenségről, arról, hogy alig egy-két hónappal korábban sokan el akarták hagyni az országot. Pedig nem sejtették, mi fog történni március 19-én és 20-án, de hittek abban, hogy összefogással megváltoztatható a világ. Arra is felhívta Markó a figyelmet, hogy egy ember egy szál kicsi gyertyával nem tudott volna végigmenni a városon. Közösen, egymás gyertyáját újragyújtva viszont meg lehetett ezt tenni.
A díjakat Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke és Péter Ferenc politikai alelnök adta át a kitüntetteknek: Berekméri D. István nyugalmazott történelemtanárnak, Bíró János fafaragónak, Gál Barna Gyula nyugalmazott matematikatanárnak, Görög Miklós építésznek, Horváth János néptáncoktatónak, Mátyás Endre nyugalmazott matematikatanárnak, Tóth Dénes állat-egészségügyi technikusnak, Kun László nyugalmazott történelemtanárnak, Farkas Elek vállalkozónak, Darabont József református lelkipásztornak, Nagy Béla egészségügyi asszisztensnek, Kiss Szabolcs református lelkipásztornak, Kocsis József nyugalmazott tanítónak, Török Gáspár fotóművésznek és Simon György nyugalmazott magyartanárnak.
A díjátadó ünnepség keretében Csíki Hajnal színművész szavalt, színpadra lépett Trozner Kincső énekes és Trózner Szabolcs zongoraművész, a rendezvény második felében pedig Palya Bea és Szokolay Balázs koncertezett.
Antal Erika |
Székelyhon.ro

2015. október 13.

XVIII. Bernády Napok
Idéntől ölti magára a nagykorúság jelzőjét a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kezdeményezte őszi rendezvénysorozat, de már régóta rászolgált arra, hogy a marosvásárhelyi magyarság úgy tartsa számon, mint a város egyik legrangosabb hagyományos ünnepi eseményét. A közönség mindig nagy érdeklődéssel övezte és igen szép számban tisztelte meg jelenlétével a városépítő polgármester emlékét idéző megnyilvánulásokat. Hisszük, hogy most sem lesz másképp, számítunk aktív részvételére, hiszen ez teheti valóban élményteljessé a műsorokat, amelyekkel minden korosztályt szeretnénk megszólítani.
Ezúttal három napon át, október 22., 23., 24- én zajlanak a rendezvények a Bernády Házban, amely immár két évtizede sokoldalú szellemi központként változatos programokkal igyekszik megfelelni a vásárhelyi magyarok elvárásainak, illetve a Kultúrpalotában, ahol a tradícióknak megfelelően a Napok záróeseményére a Nagyteremben kerül sor.
Az első nap, október 22. a fiataloké. A diákvetélkedők, amelyeket minden évben megszerveztünk, igen népszerűek, kedvelik a kicsik, nagyok is. Sikerüket a szülők, tanárok támogatása is elősegíti. A szakemberek is szívesen bekapcsolódnak a versenyek előkészítésébe, lebonyolításába, mert tudják, hogy ezek a vetélkedők is nemzedékről nemzedékre tovább éltetik Bernády szellemét, ápolják örökségét az ifjak körében. A Simon György magyar szakos tanár patronálta idei diákvetélkedő várostörténeti jellegű, a címe: Bernády nyomában. Az V-VIII. osztályosok a Fodor János történész vezette városnézés után 15 órától a Bernády Házban versengenek az elsőségért. A IX–XII. osztályos középiskolások interjúkkal, riportokkal, más műfajú munkákkal, filmes összeállításokkal bizonyíthatják felkészültségüket, tehetségüket. A nyertesek értékes díjaknak örülhetnek.
A Bernády Napok ünnepélyes megnyitója október 23-án, pénteken 17 órai kezdettel zajlik a Bernády Házban. Majd könyvbemutató és tárlatnyitás tarthat számot a művészetkedvelők figyelmére. A közművelődési központ kiállításaival is komoly hírnevet és rangot szerzett magának. A kortárs képzőművészet számos hazai és külföldi kiválósága állította itt ki alkotásait, és adományozott értékes műveket az alapítványnak. Így a létesítmény műgyűjteménye folyamatosan gazdagodik. A kollekciót 2009-ben a Galéria a Bernády Házban című albumban mutattuk be a nagyközönségnek. Most az érdeklődők megismerhetik a gyűjteménynek azt a részét is, amellyel az azóta eltelt időszakban lett gazdagabb a Ház. A rendezvényen az ugyancsak Nagy Miklós Kund szerkesztette Galéria a Bernády Házban 2. című igényes kiadvány bemutatása mellett kiállítást is nyitunk a kötetbe foglalt munkákból.
Október 24-én, szombaton 10 órakor a református temetőben folytatódik a megemlékezés. Dr. Bernády György sírját koszorúzzák meg az emlékezők. Majd 10.30-tól a Bernády téren a polgármester szobránál helyezzük el a koszorúkat.
18 órakor a Kultúrpalota nagytermében kezdődik a gálaest. Mint mindig, ennek egyik fénypontja ezúttal is a Bernády-emlékplakett átadása. A Gyarmathy János szobrászművész alkotta bronzplasztikát és az oklevelet a város egyik olyan személyisége kapja, aki sokat tett a Városépítő hagyatékának megőrzéséért, továbbadásáért. Az idei kitüntetett már a 17. a díjazottak sorában.
Ezt követően a költészet és a zene barátainak lesz része emlékezetes élményben. A Csíky Boldizsár zeneszerző koncepciója alapján létrejött, A lélek anyanyelvén című verses-zenés összeállítás két nagy tehetségű előadóművész, Bogdán Zsolt kolozsvári színművész és ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész tolmácsolásában szólaltat meg olyan szerzőket, mint a költő Dante, Ady, József Attila, Kosztolányi, Tarkovszkij, Szilágyi Domokos, Székely János, Tóth Árpád, Radnóti és Kányádi, illetve a zeneszerző Liszt, Chopin, Brahms, Szkrjabin, Rachmaninov, Gershwin és Bartók Béla. Minél több embernek szeretnénk örömet szerezni az esttel. Ahogyan eddig is, a belépés díjtalan.
Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. október 26.

Értékmegőrzés a marosvásárhelyi Bernády Napokon
Az értékteremtés és értékek átadása volt az egyik fő gondolata az idén háromnaposra sikeredett, 18. alkalommal megszervezett Bernády Napok rendezvénysorozatnak Marosvásárhelyen.
A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány 24 éves, 20 éve szervez rendezvényeket, és 18. éve rendezi meg a Bernády Napokat – összegezte Borbély László, az alapítvány elnöke az idei ünnepi eseménysorozat gálaestjén szombaton a Kultúrpalota nagytermében.
Mint elhangzott, az eltelt évek alatt 1500-nál is több rendezvényt szervezett az alapítvány, 3 szobrot állítottak, 22 könyvet adtak ki, és 225 kiállításnak adott otthont a Bernády-ház. Az alapítvány a Bernády Napok rendezvénysorozat keretében vetélkedőkkel igyekezett felkelteni a diákok érdeklődését a városépítő Bernády György életműve iránt. Idén száz fiatal vett részt a vetélkedőn, ahol diákok városnéző sétát tettek Fodor János történésszel, majd a látottak alapján válaszoltak a kérdésekre.
Simon György, a vetélkedők vezetője elégedett volt a versenyzőkkel, mint mondta, nagyon sokan érdeklődnek a fiatalok közül, ami azt jelenti, hogy Bernády szelleme tovább él. A képzőművészeti kiállítások során minden művész egy-egy alkotást adományozott a Bernády-háznak.
A gyűjtemény ma már közel kétszáz értékes műalkotásból áll, festmények, grafikák, kisplasztikák, hagyományos és nonfiguratív alkotások sorakoznak, „nagy öregek” és fiatal tehetségek művei. Az összegyűlt allkotásokból 2009-ben kiállítást szerveztek, illetve egy művészeti katalógust is kiadtak Bernády Galéria címmel, ám azóta tovább gyarapodott a gyűjtemény, így az idei rendezvénysorozaton újabb albumot adtak ki.
Szombaton megkoszorúzták a református temetőben Bernády György síremlékét, illetve a róla elnevezett téren egész alakos szobrát, este a Kultúrpalota nagytermében az ünnepi műsor keretében átadták a Bernády-emlékplakettet. A Gyarmathy János szobrászművész által készített bronzplakett 17. kitüntetettje Nagy Miklós Kund újságíró-szerkesztő, művészeti író, a képzőművészeti tárlatok örökös házigazdája, több mint 30 kötet szerzője.
A rendezvénysorozat keretében A lélek anyanyelvén című műsort tekinthette meg a nagyérdemű: Bogdán Zsolt kolozsvári színművész és ifjabb Csíky Boldizsár zongoraművész estje katartikus élményt nyújtott a költészet és zene párosításával, egymásra hatásával.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)

2016. május 21.

Fél évszázada hunyt el Tamási Áron
Miénk a fény
Tamási Áron Szülőföldem című önéletírásából kiindulva, a fenti címmel rendezett emlékműsort a Maros megyei EMKE. Az író halálának 50. évfordulója alkalmából a Marosvásárhelyi Napok keretében lezajlott megemlékezés előadója SimonGyörgy irodalomtanár volt. Érdekes értekezését élményteljesen egészítették ki a közreműködők: Kilyén Ilka és Ritziu IlkaKrisztina színművésznők, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum fuvolakvartettje. Sokan voltak kíváncsiak azelőadásra, amelynek során Tamási életének, életművének marosvásárhelyi vonatkozásait domborította ki az előadó. Erre fókuszáltak a Hazai tükör című kötetből kiemelt, Kilyén Ilka tolmácsolta részletek is. Azoknak, akik nem lehettek jelenmájus 13-án a Bernády Házban, az alábbiakban ajánlunk néhány fejezetet Simon György évfordulós összefoglalójából.
A cselekvő összefogás jegyében
Tamási Áron szépírói és közírói pályája kiegészíti egymást, s ez utóbbi csúcsai egybeesnek a szépírói pálya kiteljesedésének időszakaival. Itt elsősorban az 1930-as évekre gondolunk. De az 1929-es Vallani és vállalni vita kapcsán is az ő értékelését tarthatjuk talán a legkiegyensúlyozottabbnak: "Nekem most nem műformák és elvi kérdések jelentik az irodalmat, hanem a fájdalom és az öröm, a panasz és a gyermekes kuncogás, a népem sorsa, amely bennem vonaglik, a harc minden hazug és gonosz ördögfia ellen: egyszóval az élet" – írja az Így van című írásában.
1937-ben vezető szerepet vállal a Vásárhelyi Találkozó megszervezésében. Itt történt a két világháború közötti időszakban a legkomolyabb kísérlet az erdélyi magyar ifjúság különböző világnézetet valló csoportjai közötti szemléletbeli eltérések feloldására. Ugyanakkor valamilyen cselekvési egységet is szerettek volna megvalósítani a nemzeti erők összefogása érdekében. Tamási már 1936 áprilisában Cselekvő erdélyi ifjúság címmel cikksorozatot indított. Célja az volt, hogy az egymástól eltérő eszméket valló irányzatokat és mozgalmakat ne csak összefogásra, de cselekvésre is serkentse.
1937. október 2-4. között Marosvásárhelyen tartották a találkozót. A megnyitóbeszédet az Apolló termében Tamási Áron tartotta, a tanácskozás elnökének is őt választották. Emlékezetesek a beszéd első sorai: "Mint sziklára szállott hegyi madár, itt előttetek egy ember áll, aki az egyedüli valóság és az alkotó álmodozás felhőiből leszállott erre a vásárhelyi sziklára, hogy onnan jelenthesse: mostoha idő jár az ő hegyi országában".
Akkor még szikla volt, de vajon ma még maradt belőle egy darabka, hogy abból egy emléktábla felkerüljön az Apolló falára? Ifjúsági szervezetek most is vannak. Civil és nem civil szervezetekről nem is beszélve. Jövőben pedig a Találkozó 80. évfordulójára készülődhetnénk.
Sokat elárul Tamási személyiségéről, jelleméről a megnyitóbeszéd folytatása is: "A hatalom felé nyitott és megsebzett szívvel, a magyarság felé sorsközösséget vállalva mondja ezt egy ember, aki népének szolgálatában ezen a helyen nem a hivatását, hanem kötelességét teljesíti".
Hosszasan kellene idézni a Vásárhelyi Találkozó záróhatározatából (Hitvallás) is, aminek megfogalmazásában Tamásinak oroszlánrésze volt. Nagyon aktuális lenne megszívlelni ebből néhány mondatot. Érdemes tehát olvasni Tamási publicisztikai írásait, főleg a politikai tartalmúakat. Hogy mit írt 1926-ban és ´36-ban. 1940-ben és ’44-ben s mit 1956-ban! Nem véletlen, hogy az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét a közéleti és közíró Tamásiról emlékezett meg az író halálának 50. évfordulója kapcsán.
Az már csak különös, de beszédes kuriózum, ha az ember egymás mellé teszi az 1981-ben a Kriterionnál megjelent Tiszta beszéd című kötetet (Tamási Áron publicisztikai írásai 1923-1940 között) és a Budapesten egy évvel később kiadott Jégtörő gondolatokat, s megnézi, mi az, amit az elsőben a zárójeles, kipontozott részek tartalmaznak. Így is óriási tett volt a Kriterion részéről a kötet megjelentetése. (Simon György)
Népújság (Marosvásárhely)

2016. augusztus 1.

Kiállítás és emlékkonferencia a marosvécsi kastélyban
Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola, Tamási Áron és Kuncz Aladár, a helikoni közösség három nagyon különböző, de ugyanakkor meghatározóan fontos személyiségéről szólt a helikoni leszármazottak idei találkozója. A marosvécsi Kemény-kastélyban pénteken és szombaton zajlott rendezvény sok új, érdekes részlettel gazdagította a két világháború közötti élet és irodalom iránt érdeklődők ismereteit, akik hűséges visszatérői a vécsi találkozóknak.
Találkozás Szilvássy Karolával
Hiánypótló, érdekes szatellitkiállítással kezdődött a rendezvény. A Kemény-kastély vadásztermében H. Szabó Gyula köszöntötte Szebeni Zsuzsa művészettörténészt, a báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola (1876-1948) életéről és tevékenységéről szóló emlékkiállítás szervezőjét. A másfél évtizede folyó Bánffy-kutatás során rajzolódott ki a kutató számára egyre élesebben a múlt század kezdetének különösen érdekes, bátor és úttörő nőalakja. Szilvássy Karola nem volt szerző, de szervezőként annál jelentősebb szerepet töltött be Kolozsvár társadalmi életében, és fontos szereplője volt a vécsi találkozóknak, hiszen az Erdélyi Helikon védasszonyának tekintették.
– Szükségünk van kiemelkedő női példaképekre – mondta Szebeni Zsuzsa, egyben magyarázatot is adva arra, hogy miért fogott hozzá a művelt, sokoldalú, szenvedélyes Szilvássy Karola életének és tevékenységének kutatásához, aminek az eredménye a kiállítás. A pannókon képek és szövegek segítenek, hogy életének jelentősebb eseményeiről tájékozódjunk a Bornemissza báróval kötött házasságától kezdődően. Olvashatunk az I. világháborúban képzett bábaasszonyként vállalt ápolónői tevékenységéről, színházi szerepeiről, az első erdélyi filmről, amit rendezett, az első repülésről, a nőről, aki Bánffy Miklós múzsája volt, a gyermekét elvesztő édesanya fájdalmáról, diakonisszaként végzett gazdag tevékenységéről – egy modern, társadalmi felelősséget vállaló asszony szerepeiről.
A kiállítás-megnyitót zenei betét követte, Ács Ferenc gordonkaművész Bach- műveket játszott.
Ezt követte a Tamási-emlékkon-ferencia, amelyen négy előadás és megemlékezés vette számba a fél évszázada elhunyt nagy székely írói közéleti tevékenységét, s annak publicisztikai tükröződését. A megemlékezést vezető H. Szabó Gyula elmondta, hogy azért választották a fenti témát, mert erről keveset beszélnek.
Közéletre nyitott szemmel
Simon György magyartanár előadásában kiemelte, hogy a prózai és színpadi szerző Tamási "gazdag és sokágú publicisztikai" írásai hitelesen fejezik ki egy 20. századi magyar író szellemi magatartását, emberi- művészi eszményeit, felelős gondolkodását. Olyan egyéniség volt, aki már pályája kezdetén felvállalta a közügyekre figyelést. Újságírói tevékenysége kezdetben párhuzamosan haladt szépírói munkásságával. A Brassói Lapokban állandó rovata volt, a Tiszta beszéd. A lapban közölte 1934-ben Bajlátott szülőföld címen nyolc részből álló sorozatát, ami kiindulópontként szolgált az 1939-ben kiadott Szülőföldem kötetéhez. Az erdélyi valósággal szembenéző elkötelezett irodalom mellett foglalt állást az Erdélyi Helikon által a történelmi regényről, az erdélyi magyar irodalomról és az író hitvallásáról indított vitában. A későbbiekben írt esszékben, cikkekben, útirajzokban a dolgok lényegét érintő véleményét különböző napilapok hasábjain közli, majd a Virrasztáson című gyűjteményében adja ki. Cselekvő erdélyi ifjúság című cikksorozatáról (1936, Brassói Lapok) azt tartják, hogy a különböző eszméket valló erdélyi fiatalok 1937-es Vásárhelyi találkozójának az előkészítését jelentette. A találkozón, amelyet az Apolló nagytermében tartottak, Tamási Áron elnökölt, ő tartotta a nyitóbeszédet és "oroszlánrésze volt" a záróhatározat megfogalmazásában is, amely Pomogáts Béla szerint "az erdélyi magyarság stratégiai tennivalóit öntötte szavakba" a szabad testvéri együttműködés megteremtéséről.
Mivel nem tudott elmenni Marosvécsre, írásban küldte el tanulmányát Dávid Gyula, amelyben részletesen elemezte a Kolozsvári egyetemi hallgatók és Tamási Áron találkozását 1956 októberében. A Kolozsvárra hazalátogató Tamási Áron Jordáky Lajos vendége volt. Mivel nagy várakozás előzte meg az egyetemi irodalmi kör által és Bányai László rektor jóváhagyásával szervezett találkozót, az író óvatossága csalódást keltett a diákok körében.
Mint a későbbi letartóztatások kapcsán kiderül, az óvatosságot illetően Tamásinak volt igaza – erősítette meg visszaemlékezésében Kántor Lajos, aki egyetemi hallgatóként maga is résztvevője volt a találkozónak, és következményeiről sok érdekes részletet árult el.
Tamási Áronnal a Magyar Írók Szövetségének 1956-os decemberi közgyűlésén találkozott először – emlékezett írásában Pomogáts Béla, aki beszámolt arról is, hogy a magyarországi kommunista hatalomátvétel után, 1948 őszétől Nagy Imre 1953-as hivatalba lépéséig hallgatásra kényszerült, s csak ebben az évben jelent meg a Bölcső és bagoly című könyve. 1955-ben Kossuth-díjat kapott, majd újra szerepet vállalt a Magyar Írók Szövetségének irányításában. A forradalom napjaiban több alkalommal is hitet tett a történelmi események nemzeti és európai jelentősége mellett, és az írószövetség december 30-i nyilatkozatát – Gond és hitvallás – az ő szövegezésében fogadták el. Tamási Áron 1956-ban betöltött szerepe kapcsán a szerző kiemelte Tamási gesztusát, aki az íróperben ártatlanul bebörtönzött társai, Déry Tibor, Zelk Zoltán, Tardos Dezső, Háy Gyula és nem a bírói pulpitus előtt tisztelgett. "Kétségtelen, hogy a magyar forradalomnak Tamási Áron munkássága és eszmevilága volt az egyik ösztönzője és meghatározója: ez a külön erdélyi és népi gyökerekből táplálkozó szellemiség, amely mindig egybe tudta fogni a nemzeti és szociális értékeket és követelményeket" – összegezte véleményét Pomogáts Béla.
Szombaton a kastélyparkban folytatódott a találkozó. Tamási Áron halálának 50. évfordulójára Kántor Lajos mondott emlékbeszédet, a marosvécsi iskolások a Bölcső és bagolyból adtak elő részletet, majd a koszorúzást követően fellépett a marosvécsi tánccsoport. A Kolos-vártól a Fekete kolostorig című film vetítésével Kuncz Aladárra emlékeztek, majd a helikoni írók leszármazottainak beszélgetésével ért véget a Helikon–Kemény János Alapítvány által szervezett idei találkozó.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

2017. március 18.

Regélt a Bekecsalja
Kisiskolások regemondó versenyének volt a házigazdája március 11-én Nyárádmagyarós község.
Nyárádmagyarós és Székelybere községek tanítói közössége munkáját dicsérte a szépen feldíszített, népi ruhába „öltöztetett” selyei kultúrotthon, amely 39 kis regemondót, azok szüleit és felkészítő tanítóit fogadta, látta vendégül a harmadik osztályos diákok regemondó versenyének megyei szakaszán. A vendégeket Ozsváth István alpolgármester, majd Iszlai Tünde Andrea községi igazgatónő üdvözölte, azokat, akik fontosnak tartják a múlt felidézését, tiszteletét, a hagyományok életben tartását. A rege bűvös szó, amelynek üzenete az, hogy Isten teremtése örök, a rege nyelvünk, történelmünk, hagyományaink része, kincse. „Őseink vagyona, múltja, öröme, bánata, szenvedése, kivirágzása, nemzeti büszkesége, halálmegvető félelme, gyászos napjainak megszámlálhatatlansága, s valamennyi csokorba kötve, melynek neve legenda, monda, rege.”
Ahol minden történelem
A selyei színpadon fonóba vonultak a gyerekek, ahol Bekecs alatti mondákkal, népdalokkal, táncokkal ismerkedhettek, majd mindenki mesélni kezdett: Attila királytól Szent Lászlóig, a honszerző Árpádtól a szabadságszerző Rákócziig elevenedtek meg a regék, mondák, ott „vonult” Mátyás király szegény embere, csillagásza és cinkotai kántora, a várépítő és forrásfakasztó tündér, Rapsóné várától Csala tornyáig barangolhattunk képzeletünkben a Székelyföldön, hegyeken-völgyeken tündérek lebegtek, majd alig némult el Lehel kürtje, a tündérek felsorakoztak a nyárádszentimrei Paladomb alatt, hogy elűzzék a falura törő lidérceket, majd tatárok verekedtek Almástól Vargyasig, de a Gyilkos-tótól a Medve-tóig is mindent legendák, regék fűznek egybe, és Bodrog is csak akkor lehetett boldog kedvese, Tisza mellett, ha legyőzhette a púpos óriást. Aki pedig mindezt elmesélte, mellére vagy kalapjára selyei bokrétát kapott, mellé dicséretet a zsűritől, amelynek tagjai voltak Fejes Réka, a Maros megyei magyar tanítók szaktanfelügyelője, Bárdosi Ilona ny. tanítónő, a verseny megálmodója, védnöke, Hátsek Kinga csíkszeredai tanítónő, Sajgó Melinda és Simon György marosvásárhelyi magyar szakos tanárok.
Simon György szerint „leckét kaptunk”, Fejes Réka magát a rendezvényt egy élő regének tartja, míg Iszlai Tünde igazgató szerint „elődeink nagy tetteinek felelevenítése által erősödtünk hitben, ember- és hazaszeretetben”. Bárdosi Ilona szerint az anyanyelv ünnepe volt a vetélkedő, de bármennyire is sikeres volt, még mindig sok a tennivaló: a gyerekeket úgy kell kézen fogni, hogy le ne térhessenek az anyanyelv útjáról, de fel kell keresni mondáink helyszíneit is, újra kell tanulni régi szavainkat, történeteinket, dalainkat, mert „amíg nem ismerjük történelmünket, nem vagyunk azok, akiknek lennünk kellene”.
Következik az országos döntő
A zsűri döntése értelmében a marosvásárhelyi Fülöp Ábel, Mihály Róbert, Lengyel Dániel, a szászrégeni Újfalusi Boglárka, az ákosfalvi Nagy Szabolcs Botond, a marosvécsi Tóth Pál Előd és a nyárádszeredai Siklódi Réka dicséretben részesültek, a dobogóra a backamadarasi Fejér Johanna (3. díj, tanítónő Kőműves Edit), a vásárhelyi Nagy Izabella (2. díj, tanítónő Szatmári Zsuzsánna) és az erdőszentgyörgyi Nagy Paula Ibolya (1. díj) került. A legjobb regélőnek bizonyuló kisdiák tanítónője kérdésünkre elárulta: nagyon örülnek a díjnak, és úgy érzik, megérdemelten kapták. Tanítványa egyszerű családból származó, de nagylelkű, mindig mosolygó, derűs kislány, aki megértette a követelményeket, így nem jelentett nehézséget a megyei szakaszra való felkészülés, de az országos megmértettetés előtt még dolgozniuk kell egy picit – mondta el Kovrig Ildikó. Paula is nagyon örült az eredménynek, hisz nem számított rá, sok munkával járt a felkészülés, de úgy érzi, megérte.
*
A regemondó vetélkedő országos szakaszára április 7–8-án kerül sor a marosvásárhelyi Ariel színházban. A megnyitóünnepséget 7-én, pénteken 19 órai kezdettel tartják. A tulajdonképpeni verseny 8-án, szombaton 9 órakor kezdődik, a záróünnepségre 16.30-tól kerül sor.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ
Népújság (Marosvásárhely)

2017. május 31.

Helikoni írók idézése a Marosvásárhelyi Napokon
A vásárhelyi Helikon–Kemény János Alapítvány számára fontos, hogy a napok gazdag eseménysorozata keretében irodalmi megemlékezésre is sor kerüljön. Ebben az esztendőben a számos kerek évfordulós író és költő, Kemény János hajdani vécsi vendégei közül Hunyady Sándorra és Sipos Domokosra esett a választásunk. Hátha sikerül kedvet csinálni rég elfeledett műveik újraolvasásához. Múlt kedden délután a Bernády Házban gyűlt össze szépszámú irodalombarát. Az ünnepi hangulatot a Művészeti Líceum fuvolatriója teremtette meg játékával: Magdó Ráhel Anna, Pethő Rebeka és Simon Kerekes Eszter muzsikálása érzékeltette, hogy zene és irodalom lelkünkben kapcsolódik egymáshoz. A következő percekben Nagy Miklós Kund emlékezett Adamovits Sándorra, alapítványunk hajdani, tíz évig munkálkodó elnökére, aki a napokban töltötte volna 80. életévét. Hűséges munkatársa, felesége egy csokor virágot vehetett át, szemében pedig az emlékezés könnyei csillantak meg. Simon György magyartanár vállalta a nem könnyű feladatot, hogy a helikoni író életéről és életművéről tartson előadást Naplovag fia: Hunyady Sándor címmel. A kiváló tollú újságíró színes beszámolókat közölt a Vécsen töltött helikoni napokról, kisregényeiből és novelláiból pedig mintegy húszat megfilmesítettek, többnyire 75 éve bekövetkezett halála óta. Most, a Bernády Házban önéletrajzi írásából, a Családi albumból hallhattunk részleteket Ritziu Ilka Krisztina ihletett tolmácsolásában. Szombaton délután pedig az unitárius templom Dersi János termében került sor irodalmi megemlékezésre: 125 éve született és 90 éve hunyt el Sipos Domokos író, költő. Hangulatteremtőnk ismét a Művészeti Líceum diákja volt, ez alkalommal Bíró Beatrix, aki két művet játszott a hallgatóságnak klasszikus gitáron. Ezen a délutánon, Sipos Domokos élettörténetéből és írásaiból adódóan, a hangulat bizony nem lehetett derűs. Az előadás előtt mondta el Kilyén Ilka művésznő Tompa László versét: Halálba menők üdvözlete – Sipos Domokos emlékére. Következett a rendkívül alaposan dokumentált előadás az író munkásságáról, amelyet Nagy Olga magyar szakos tanárnőnek köszönhetünk. Egyik-másik novella bemutatása vagy meghallgatása közben könny szökött a hallgatók szemébe. Így hallgattuk a Karácsonyestén című elbeszélést Kilyén Ilka olvasatában. Sipos Domokos három versét mondták el a művésznők: a Két tűz között és a Nagyanyám címűt Ritziu Ilka Krisztina, az Ősz hajszál címűt pedig Kilyén Ilka. A megemlékezés közben az asztaltól Sipos Domokos tekintett a hallgatóságra, természetesen fényképről, amelyet Siposné Komáromi Graciána, egyik késői rokona hozott el erre az alkalomra. Külön köszönet a figyelmességért! A Helikon–Kemény János Alapítvány kuratóriuma mindkét előadónak, Simon Györgynek és Nagy Olgának köszönettel adózik, hiszen nem első alkalommal jöttek el kérésünkre, hogy előadásukkal gazdaggá, tartalmassá varázsolják megemlékezéseinket. És illesse köszönet és elismerés a közreműködő művészeket is! A támogatónk a polgármesteri hivatal volt.
Kovács Emese kuratóriumi tag / Népújság (Marosvásárhely)

2017. június 10.

A gyertya könnye
1927. június 17-én született Sütő András. A 2006-ban elhunyt író 90. születésnapját köszöntő ünnepi előadással lép közönség elé Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina. A gyertya könnye című összeállítás Sütő András műveiből szólaltat meg részleteket. A szövegeket Kilyén Ilka és Simon György válogatta. Az előadás rendezője Kincses Elemér, a színpadkép is neki köszönhető. A jelmezeket Bandi Kati tervezte. A Sütő András Baráti Egyesület és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében sorra kerülő rendezvényen Markó Béla mond emlékbeszédet. Az estre a marosvásárhelyi Ariel színház nagytermében kerül sor június 16-án, pénteken 19 órától. Másnap, 17-én 17 órától megismétlik az előadást. A belépés ingyenes.
Ahogy az író emlékezett
Ablonczy László 1990-ben Strasbourgban készített hosszabb beszélgetést Sütő Andrással. Az interjút A gyertya könnye címmel tette közzé. Az író az akkori zaklatott időszak euforikus és tragikus eseményeit egyaránt felidézte. Hosszasan beszélt a magyarság 1990. február 10-i marosvásárhelyi könyves, gyertyás felvonulásáról is, amely neki is, mint annyi más sorstársának, felejthetetlen élménye maradt. Az alábbi Sütő-visszaemlékezés a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján olvasható.
„Nem vagyunk hajlandók semmiféle brutális módszerrel érvényre juttatni igazságunkat. Ezért szólt úgy az én fölhívásom, amelyet a vásárhelyi magyar rádió tett közzé, hogy békés, néma tüntetést óhajtunk szervezni. Nem fütykössel, nem husánggal és nem láncokkal támadó, emberi életet veszélyeztető vagy ki is oltó fegyverekkel, hanem könyvvel, a szellem szimbólumával és gyertyával, a szelídségnek és a tiszta szándéknak a jeleivel akarunk némán felvonulni. (…) A Vatra tömegei annak előtte iszonyatos ordibálásokkal rohantak; ijesztő, bénító volt a helyi magyar lakosságra szórt rágalmak közepette élni a mindennapokat. Az ő demagóg és uszító ordibálásukat épp hallgatással akartuk valamiképpen megvetni. Ezért nem került sor szónoklatra. Annyi történt, hogy amikor ez a százezernél nagyobb tömeg a sportcsarnok terére ért, akkor elmondtuk a miatyánkot fennhangon, egy tisztelendő atya kezdeményezésére, majd pedig én szóltam nagyon röviden arról, hogy ez volt a célunk, ezt el is értük. Csöndes, hallgatag, méltóságteljes felvonulással jeleztük erőnket, s egyúttal a marosvásárhelyi lakosság fegyelmezettségét és kultúráját is. A tömeghez intézett rövid zárószöveget négy alkalommal kellett elmondanom, hiszen nem fért oda az egész felvonuló tömeg. Mind a négy alkalommal más-más gondolatot próbáltam megpendíteni, ha jól emlékszem, azzal zártam, hogy ez a felvonulás néma kiáltás ügyünkért, az egyenjogúságunkért; többek között azért, hogy nem hagyjuk a templomot és az iskolát. Tehát Reményik szellemében idéztem föl kisebbségi létünk némely követelményét. Megrendültséget okozott számomra ez a minden különösebb szervezés nélkül, szinte spontán módon, nagyon-nagyon fegyelmezetten felvonuló, százezernél nagyobb tömeg. Minden gyermeknek, férfinak, asszonynak, aggnak és fiatalnak kezében ott volt egy könyv és egy szál gyertya. Az én könyvem is feltűnt sok kézben, és megrendítő volt közelről látni, ahogyan egy reszkető kezű öregember keze fején a gyertya könnye megfagyott. Már csonkig égett a gyertya, de a markában tartotta. Hetven éve várták ezt az alkalmat az emberek, hogy sorsuk érdekében felvonulhassanak.” Népújság (Marosvásárhely)

2017. június 10.

Írószövetségi díj Gálfalvi Györgynek
Május 29-én tartották meg Bukarestben a Romániai Írók Szövetségének díjkiosztó gáláját. A hagyományos rendezvényen mindig az előző év legfigyelemreméltóbb köteteit díjazzák. A nemzeti kisebbségek nyelvén 2016-ban közzétett kiadványok közül Gálfalvi György Kacagásaink című könyve nyerte el a zsűri elismerését.
A marosvásárhelyi író emlékiratait a nagyváradi Holnap és a budapesti Noran Libro Kiadó jelentette meg. A fővárosi Nemzeti Színház Média Termében tartott díjátadó ünnepségen a szerző az Írószövetség elnökétől, Nicolae Manolescutól vette át a díjat.
1927. június 17-én született Sütő András. A 2006-ban elhunyt író 90. születésnapját köszöntő ünnepi előadással lép közönség elé Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina. A gyertya könnye című összeállítás Sütő András műveiből szólaltat meg részleteket. A szövegeket Kilyén Ilka és Simon György válogatta. Az előadás rendezője Kincses Elemér, a színpadkép is neki köszönhető. A jelmezeket Bandi Kati tervezte. A Sütő András Baráti Egyesület és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében sorra kerülő rendezvényen Markó Béla mond emlékbeszédet. Az estre a marosvásárhelyi Ariel színház nagytermében kerül sor június 16-án, pénteken 19 órától. Másnap, 17-én 17 órától megismétlik az előadást. A belépés ingyenes.
Ahogy az író emlékezett
Ablonczy László 1990-ben Strasbourgban készített hosszabb beszélgetést Sütő Andrással. Az interjút A gyertya könnye címmel tette közzé. Az író az akkori zaklatott időszak euforikus és tragikus eseményeit egyaránt felidézte. Hosszasan beszélt a magyarság 1990. február 10-i marosvásárhelyi könyves, gyertyás felvonulásáról is, amely neki is, mint annyi más sorstársának, felejthetetlen élménye maradt. Az alábbi Sütő-visszaemlékezés a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján olvasható.
„Nem vagyunk hajlandók semmiféle brutális módszerrel érvényre juttatni igazságunkat. Ezért szólt úgy az én fölhívásom, amelyet a vásárhelyi magyar rádió tett közzé, hogy békés, néma tüntetést óhajtunk szervezni. Nem fütykössel, nem husánggal és nem láncokkal támadó, emberi életet veszélyeztető vagy ki is oltó fegyverekkel, hanem könyvvel, a szellem szimbólumával és gyertyával, a szelídségnek és a tiszta szándéknak a jeleivel akarunk némán felvonulni. (…) A Vatra tömegei annak előtte iszonyatos ordibálásokkal rohantak; ijesztő, bénító volt a helyi magyar lakosságra szórt rágalmak közepette élni a mindennapokat. Az ő demagóg és uszító ordibálásukat épp hallgatással akartuk valamiképpen megvetni. Ezért nem került sor szónoklatra. Annyi történt, hogy amikor ez a százezernél nagyobb tömeg a sportcsarnok terére ért, akkor elmondtuk a miatyánkot fennhangon, egy tisztelendő atya kezdeményezésére, majd pedig én szóltam nagyon röviden arról, hogy ez volt a célunk, ezt el is értük. Csöndes, hallgatag, méltóságteljes felvonulással jeleztük erőnket, s egyúttal a marosvásárhelyi lakosság fegyelmezettségét és kultúráját is. A tömeghez intézett rövid zárószöveget négy alkalommal kellett elmondanom, hiszen nem fért oda az egész felvonuló tömeg. Mind a négy alkalommal más-más gondolatot próbáltam megpendíteni, ha jól emlékszem, azzal zártam, hogy ez a felvonulás néma kiáltás ügyünkért, az egyenjogúságunkért; többek között azért, hogy nem hagyjuk a templomot és az iskolát. Tehát Reményik szellemében idéztem föl kisebbségi létünk némely követelményét. Megrendültséget okozott számomra ez a minden különösebb szervezés nélkül, szinte spontán módon, nagyon-nagyon fegyelmezetten felvonuló, százezernél nagyobb tömeg. Minden gyermeknek, férfinak, asszonynak, aggnak és fiatalnak kezében ott volt egy könyv és egy szál gyertya. Az én könyvem is feltűnt sok kézben, és megrendítő volt közelről látni, ahogyan egy reszkető kezű öregember keze fején a gyertya könnye megfagyott. Már csonkig égett a gyertya, de a markában tartotta. Hetven éve várták ezt az alkalmat az emberek, hogy sorsuk érdekében felvonulhassanak.”

2017. július 1.

A gyertya könnye
Alkalom szülte ünnepi előadás. Lélekbe vágó, katartikus emlékeztető, olyan művészi tett és produkció, amely egyértelműen megérdemelné, hogy ne csak a Sütő András Baráti Egyesület és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezte június 16-i és 17-i marosvásárhelyi főhajtás közönsége őrizze dédelgetett élményei között. Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina összeállítása, A gyertya könnye és a két művésznő színpadi teljesítménye magától értetődően sugallja a folytatást: itthon és másfelé is meg kellene ismételni az estet, lehetőséget teremtve az érdeklődőknek, hogy újra találkozhassanak a 90 éve született író gondolataival, vívódásaival, töprengéseivel. Mi se lenne természetesebb, mint hogy valamelyik színház, kulturális intézmény felvállalja a rendezvény további patronálását, turnéztatását. Aligha számítana anyagi kockázatnak, hiszen a két előadó fellépései iránt mindig élénk az érdeklődés. A „kockázat” dilemmája inkább a műsor ötletgazdájában, a szöveg válogatójában és a tolmácsolásban is főszerepet vállaló Kilyén Ilkában merülhetett volna fel: vajon megéri-e az ilyen vállalkozásokkal járó hatalmas energiát, munkát, idegi, szellemi megterhelést egy olyan szerző életművének és egyéniségének egyszeri, kétszeri megjelenítése, akihez manapság ellentmondásosan viszonyul a köztudat, hiszen tapasztaljuk, halála után egy évtizeddel sokan már inkább hallgatnának róla, mint hogy öröksége értékeit elemezve mérlegelnék. A művésznőt azonban nem tántorítják el ilyen megfontolások, ha közösségi ügyekről van szó, különösen nem. Hosszú és sikeres előadóművészi pályáján számos alkalommal bizonyította ezt. És azt is, hogy lelkesedése, elhivatottsága ragadós, másokat is meg tud fertőzni vele. Jelen esetben lányát, az ifjú színésznemzedéket képviselő Krisztinát, akivel már többször felmutatták, milyen összeforrott előadópárosként képesek magukkal ragadni a közönséget, de régi munkatársát, a színpadképet is kikerekítő, rendező Kincses Elemért és Bandi Kati textilművészt is, aki a jelmezeiket tervezte meg, illetve az irodalmárként is nevet szerzett Simon György magyartanárt, aki a szövegek válogatásában segédkezett. Persze, mint az elegáns műsorfüzetben olvasható, mások is segítettek a montázs szövegének válogatásában, összeállításában, de az Ariel Színházban jól kiérdemelt ünneplést kiváltó előadás létrehozásában a Kilyén Ilkáé a fő érdem.
Egy ilyen színpadi produkció megteremtése öröm és szenvedés is lehet. Erre is utal a színésznő vallomása, amelyből szándékai érzékeltetésére kiragadunk egy részt: „Nem irodalomtörténeti vitaindító, nem politikai védőbeszéd vagy vádirat, nem iskolai jellegű emlékműsor ez az összeállítás. A társadalommal perben álló, gondolkodó ember vívódásai, töprengései, emlékei, kiszolgáltatottsága, az önmagáért és másokért való felelősségvállalás erős késztetése, a húsunkba szakító fájdalmas igazságok kimondása ez a műsor. Minden elhangzott szó idézet Sütő András valamelyik művéből. Gyönyörűség volt a Szavak Nagyfejedelmének írásait újraolvasni. A mesebeli örök élet forrása lakozik bennük”. Újrahallgatni is jó volt a mély átéléssel, empátiával közvetített gondolati, nyelvi telitalálatokat, sziporkákat. Az anyám könnyű álmot ígér, a Csillag a máglyán, az Egy lócsiszár virágvasárnapja, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat, az Ugató madár című nagylélegzetű művekből és az író esszéiből, interjúiból, más jellegű írásaiból kiemelt részletek által egy egész élet és életmű, egy megpróbáltatások hosszú sorát felmutató sorsközösség, egy egyéni drámákkal telített, zaklatott világ elevenedett meg a színpadon. Kincses Elemér láttatásában: „... a képzeletbeli Andrásfalva itt van előttünk, benne élünk. És Sütő András mártír élete is itt világlik előttünk. Kétségbeejtő igazságai ma időszerűbbek, mint megírásuk idején. Mit szólna hozzánk, ha élne? Nem tudhatjuk. De művei szólnak, suttognak, üvöltenek, kezünkbe vetik magukat a könyvespolcról”. Az ihletetten alakító, sok-sok személlyel, alakkal könnyedén azonosuló két művésznőnek köszönhetően magunk is felszállunk az érzelmek intenzitást és hangulatot váltó hajóhintájára, s hol megrendülünk, elérzékenyülünk, hol meg önfeledten kopognánk a zene ritmusát, sőt a dalba is szívesen bekapcsolódnánk. Ez egyébként a bemutató végén felejthetetlen mozzanatként, mindenki örömére meg is történt. A szerepváltás különben ötletesen és zökkenőmentesen, pár köznapi kellék, öltözékkiegészítő jelzésszerű felhasználásával történik, a néző hamar társsá válik ebben a játékban. Az elején egyeseknek talán furcsa, hogy az írót nő személyesíti meg, de egykettőre túlléphetnek ezen a megütközésen. A közönséget magával ragadja az előadás lendülete, a monológok, párbeszédek, a szöveg és a dalok jó érzékkel biztosított egyensúlya pedig a feszültségteremtésben és -oldásban is nézőbarát jelzővel ruházhatja fel a produkciót. Sok dal csendül fel az esten, amire joggal számíthattunk is, hiszen mindkét művésznő szép hangú, az autentikus folklór iránt elkötelezett, azt szuggesztíven megszólaltató előadó. Ritziu Ilka Krisztina a néptáncban, koreográfiában is remekel. Ez látványban is mozgalmasabbá, élvezetesebbé teszi az előadást, amelynek az egyik csúcspontja az Anyám könnyű álmot ígér énekes, mulatós születésnapi mozzanatának ötletes megelevenítése.
Azt hiszem, A gyertya könnye senkit sem hagy közömbösen. Jó lenne, ha nem mindegyre a veszteségeinket, szomorúságainkat juttatná eszünkbe, a lobogó lángnak sokkal inkább a boldogságot, az életörömünket kellene jelképeznie ünnepi asztalainkon. A gyertya és könnye ezen az esten lelkiekben, hitbeli alapállásunkban erősítette a színházteremben hirtelen összeforrott közösségé vált egybegyűlteket. Népújság (Marosvásárhely)

2017. november 20.

Könyvek reneszánsza
Sikeres volt a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Igazi könyvmámor járta át a hét végén a Nemzeti Színház tereit. A 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár csütörtöktől vasárnapig százasával vonzotta a színház előcsarnokába az olvasni szeretőket. Kendőben alvó újszülöttel, egy-két éves látogatóval – akinek egyelőre a belső tér lépcsői, korlátai jelentették a nagy kalandot –, izgatott óvodásokkal, kisiskolásokkal, sok csapatnyi tizenévessel, ajándékot válogató kismamákkal és ősz hajú kultúrabarátokkal is találkoztunk ezekben a napokban az írott szó színekben, hangokban gazdag ünnepén.
Péntek délelőtt a könyves standok között papírlapokkal szaladgáló kamaszokra figyeltünk fel. Bár nagyon siettek, pár percre sikerült őket megállítani, hogy elmondhassák, a koronkai Tholdalagi Mihály Általános Iskolából jöttek, és éppen egy tízpontos feladatsort igyekeznek megoldani, többek között tíz állatos és ugyanennyi történelmi könyvet kell találniuk. Azt is elárulták, hogy a játékot a tanintézetük szervezte, és más felső tagozatosak is részt vesznek benne. Hasonló ötlettel tette izgalmassá ötödikes osztálya számára a vásárlátogatást Hints Andrea, egy marosvásárhelyi iskola pedagógusa.
– Egyebek mellett azt kellett a gyermekeknek eldönteni, hogy a kiállított könyvek közül melyiknek ítélnék oda a Szép Könyv díjat, és melyik a kedvenc könyvük, ugyanakkor meg kellett nevezniük hármat a vásáron standdal részt vevő kiadók közül. A diákjaim nagyon szeretnek olvasni, erre a rendezvényre is nagy lelkesedéssel jöttek, többen zsebpénzt is hoztak magukkal, amit jó ideje gyűjtögettek erre az alkalomra. Olyan gyerek is volt, aki a szüleinek is vásárolt könyvajándékot – mondta Hints Andrea, majd azt is elárulta, hogy osztályából két csapat is benevezett a vásár olvasójátékára.
Dél felé már nemcsak szervezetten, hanem kisebb baráti társaságokban is érkeztek gyermekek, fiatalok. Az angol könyvek asztalánál két tizenéves fiú várt a sorára, aztán románul próbálták elmondani a kiadó illetékesének, hogy egy új horrorfilm könyves változatát keresik. Később az emeleti részen találkoztunk újra velük. Úgy tűnt, ott szerencsével jártak, ha kézbe nem is kaphatták, az egyik kiadótól megtudták, hogyan rendelhetik meg a keresett könyvet. Az előcsarnok másik végén két lány éppen egy angol szerző sikerkönyvét kérte le a polcról, mások háziolvasmányos listát böngésztek.
Az idősebbek között olyan vásárlóval is találkoztunk, aki születendő unokájának keresett mondókás könyvet. A második gyermekét váró Kalith Katalin szintén a gyermekkiadványok között válogatott.
– Nem hagynám ki egy évben sem ezt a rendezvényt. Gazdag és színvonalas a kínálat, mindig megtalálom, amit keresek. Hároméves kisfiamnak saját listája is van, ő most főleg a Maszat-könyveket keresi, de foglalkoztató füzetet, ünnepi kifestőst is kap. Magamat egy szép naptárral ajándékozom meg – mondta az édesanya, aki fiával a gyermekkoncertre is jó időben befizetett.
A harmincas évei végén járó Erika először mindig egyedül jön el a vásárra, hogy kiélvezhesse a könyvsziget hangulatát, később pedig kamasz fiával is visszatér.
– Az első években nem hoztam sok pénzt, de mindig maradt bennem hiányérzet egy-két itt hagyott kiadvány miatt. Így most már egyre nagyobb összegeket teszek félre erre az alkalomra. Csak most érkeztem, és már öt pszichológai könyv lapul a nejlonszatyromban. Rendszerint a fél fizetésemnek megfelelő összeget hagyom itt, de nem bánom. Elsősorban magamnak vásárolok olvasmányokat, mert úgy gondolom, ha az én lelkem rendben van, a szeretteimnek is szép lesz majd a karácsonyi ajándék – nevette el magát beszélgetőtársunk.
Pár olyan vásárlátogatóval is találkoztunk, akik szerint a korábbi évekhez viszonyítva idén szegényesebb volt a vásár kínálata. Simon György magyar szakos tanár ezzel szemben nagyon változatosnak találta a felhozatalt, és külön kimelte a fiatal korosztálynak szóló programok gazdagságát.
– Így lehet a könyvet igazán eljuttatni a gyermekekhez – vonta le a következtetést a pedagógus.
Ezernyi kis olvasó
A marosvásárhelyi könyvvásárnak mindig elsődleges célja az új nemzedékek megszólítása, idén azonban az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kapott a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom. Ennek miértjéről Makkai Kingát, a gyermekprogramok szervezőjét kérdeztük.
– Ebben az évben sok szép gyermekeknek szóló kiadvány jelent meg az erdélyi könyvpiacon. Külön kiemelném a Gutenberg Kiadót, amely az idei budapesti Ünnepi Könyvhéten Lackfi János Kutyából szalonna című, Kürti Andrea illusztrálta verskötetével a Szép Magyar Könyv díjat is elnyerte. A Gutenberg öt könyvet mutatott be a marosvásárhelyi könyvvásáron, a Koinónia Kiadó három-négy könyvbemutatót tartott, és a Mentor Könyvek Kiadó, illetve a Kreatív Kiadó is gazdagította ilyen téren is a vásárprogramot.
– Mekkora gyermektömeget sikerült megmozgatni?
– Húsz közönségtalálkozót szerveztünk a fiatal olvasóknak, és minden alkalomra két-két osztályt hívtunk meg. Közel ezer gyermek vett tehát részt ezeken az együttléteken, és akkor még nem beszéltünk azokról, akik csak a vásártéren fordultak meg. Az olvasójátékra összesen 714-en neveztek be. Az V–VIII. osztályosok körében volt a legnagyobb az érdeklődés, ők 500-an jelentkeztek. A kisiskolás játékosok ajándékként a számukra kijelölt Fény Sebestyén című könyv szerzőjével, Kertész Erzsivel is találkozhattak. A közönségtalálkozó telt házas volt, és szombat délre az említett mű is kifogyott a vásári készletből. Szintén telt házzal zajlott a Papírrepülők című előadás, amelyet a középiskolás versenyzők kaptak jutalmul, és az V–VIII.-osoknak szervezett Kulcs is – összegzett Makkai Kinga, aki szerint a könyvünnepen és a mindennapokban is a középiskolás korosztályt a legnehezebb megszólítani.
Szemezni egy könyvvel
Szombat estére még mindig standtól standig ért a vásári embertenger. Az idei keresletről a kiadókat kérdeztük.
Kleindl László, a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó vezetője úgy vélte, a könyvvásár iránt évről évre nő az érdeklődés, és a vásárlók nem az árak, hanem személyes érdeklődésük, elvárásaik alapján döntenek.
– Idén is a gyermekeknek szóló kiadványok, a meséskönyvek, albumok, állatlexikonok mennek a legjobban. Egyértelműen érződik, hogy közeledik a karácsonyi ajándékozás időszaka. Ami viszont meglepő, hogy a kedvezőbb áron kapható antikváriumi könyvek iránt nincs nagy kereslet, legalábbis a mi standunknál ez volt a helyzet – tette hozzá a kiadó vezetője.
A magyarországi Jelenkor Kiadó az idei könyvvásár díszmeghívottja volt. A kiadó kínálatából azon szerzők művei bizonyultak a legnépszerűbbeknek, akikkel az irodalmi esteken is találkozhatott a publikum. Kemény Zsófi, Peer Krisztián könyveit nemcsak a fiatalok, hanem a középkorú és idősebb olvasók is megvásárolták – tudtuk meg a Jelenkor standjánál, ahol a kiadó illetékesei azt is elmondták, hogy az ár nem volt mérvadó, voltak, akik mérlegelés nélkül összekapkodták a keresett 3–4 négy könyvet, és olyan vevők is akadtak, akik többször visszatértek, szemeztek a kiszemelt kiadvánnyal, míg végül megvásárolták.
A sokismeretlenes egyenlet
A csíkszeredai Gutenberg és Pallas-Akadémia Kiadó illetékese, Tőzsér Kinga úgy érezte, szombaton valamivel gyengébb volt a forgalom a standjuknál, mint a korábbi években, a könyvbemutatókon ajánlott új kiadványaik közül azonban már a vásár második napján több is elfogyott. Szabó Róbert Csaba nyomdafriss meseregényéért, László Noémi új verskötetéért is „fordulniuk” kellett egyet, hogy a csíki raktárból pótolják a készletet. Tőzsér Kinga úgy vélte, a Kaláka-koncert is fokozta az érdeklődést bizonyos kiadványok iránt. Nemcsak a Kutyából szalonna című Lackfi János-verskötet kelt el, hanem a két évvel korábban kiadott Ragyog a mindenség is újra népszerűnek bizonyult. Sokan kerestek gyermekirodalmat, de a felnőtt széppróza, például Zsidó Ferenc Huszonnégy című új regénye is célba talált.
Ifj. Király István, a Mentor Könyvek Kiadó vezetője így fogalmazott, amikor az idei keresletről faggattuk:
– Ez olyan, mint amikor azt kérdezik tőlem, hogy hogy vagyok. Olyankor sosem panaszkodom, de nem is dicsekszem. Úgy gondolom, a könyvpiac egy olyan sokismeretlenes egyenlet, amelyről nem lehet egyértelmű felmérést készíteni. A korízlés folyamatosan változik, és ez jó. Az utóbbi idők statisztikái szerint nem az olcsó, gyenge minőségű könyvek keresettek, az olvasók valahonnan, abból a kevésből, amijük van, kiteremtik a drága és értékes irodalomra költendő pénzt. A magyarországi mellett mintha egy kicsit az erdélyi irodalom is fellendült volna. Az idei könyvvásáron az új szerzők nagy olvasottságra leltek, összességében nézve pedig minden, amit itt tapasztaltam, ellentmondott a könyvkiadás hanyatlására irányuló feltevéseknek. Mi több, úgy tűnik, reneszánszát éli a könyves világ. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)

lapozás: 1-29

kapcsolódó

» az adatbázisról
» írok a szerzőnek

további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998